Utánajártunk, miért álmodunk és mitől függ, hogy emlékszünk-e rá

Amikor alszunk, álmodunk is. Jót vagy rosszat, ez ellen nincs mit tenni. Az álmok célja és valódi értelme mindig is érdekelte az embereket. A neurológusok arra kiváncsiak, mit művel az agyunk, miközben álmodunk. Pszichológusok megkülönböztetnek női és férfi álmokat is. Az álmokat valamiféle szimbólumnak tekintő könyvekre is hatalmas az érdeklődés.

Tény, hogy álmaink olyan erős emocionális hatással vannak ránk, hogy reggel felébredve már a részleteire sem emlékszünk, de az álom által kiváltott érzés még órákig, néha akár napokig is bennünk marad. Ez a fajta tudattalan, vizualitásra épülő folyamat éjszakáról éjszakára létrehoz valamit bennünk.

Nem egyszerűen újra átélt emlékek régről, hanem sok esetben új tapasztalatok, váratlan helyzetek és történetek, melyekkel olykor nem is tudunk mit kezdeni. Gondolkodhatunk, hogy mitől jön létre, örülhetünk, ha rég nem látott ismerősök tűnnek fel éjjeli képzeletünkben, félhetünk, ha veszély leselkedik ránk, de irányítani nem tudjuk.

Amíg benne vagyunk, valóságosnak látunk mindent.

Mitől függ, hogy emlékszünk-e az álomra?

A mannheimi Központi Mentálhigiénés Intézet kutatói szerint akinek nagy a fantáziája, erősebb a vizuális képzelőereje az gyakrabban emlékszik vissza az álmaira, mint akinek szegényesebb a fantáziája. Emellett a nyugodt ébredés és segítheti a visszaemlékezést.

Akit az ébresztőóra ugraszt ki az ágyból minden reggel, annak nehezebb visszaidéznie bármit is. Szempont az is, hogy milyen mély érzéseket keltett bennünk az álom. Ha menekülni szerettünk volna vagy épp ellenkezőleg, ha csodálatosan éreztük magunkat az elménk által létrehozott helyzetben, akkor részletesebben emlékszünk. A felidézést segítheti az álomnapló írása. Terápiákon tapasztalható, hogy aki napközben szívesen foglalkozik az álmaival, akár úgy, hogy tudatosan megpróbál visszaemlékezni és leírni a történteket, az idővel egyre több mindenre emlékszik az álmaiból.

Ernest Hartmann pszichiáter és neurológus szerint az álmok segítenek bennünket a mély érzelmek feldolgozásában is. A gyász vagy egy baleset utáni trauma olyan erős hatással lehet ránk, melyeknél már beindul egy önvédelmi mechanizmus: elfelejtjük a baleset szörnyűséges részleteit, nem fogjuk fel, nem tudatosítjuk a helyzet valódi súlyát, mert nem viselnénk el. Az álom folyamatában viszont másként működik az agy, ilyenkor „lazábban” reagálunk a velünk történt dolgokra.

A komplexusok okozzák az álmokat

Többféle álomelmélet létezik. Jung szerint a személyiség alapja az érzelem, minden tapasztalásunk alapját érzelmek képezik. Születésünk pillanatától kezdve megkülönböztetünk számunkra jó és rossz, kellemes vagy kellemetlen dolgokat. Ezek szabályozzák, hogyan alkalmazkodunk a környezetünkhöz és meghatározzák személyiségünket. Az hogy komplexusaik vannak egy normális dolog.

A komplexus nem más mint a tudatalatti építőegysége, fejlődési problémáinkat tükrözi, negatív élményeink megkopott, de még aktívan jelen lévő részlete.

A baj ott kezdődik, ha ezt megpróbáljuk elnyomni vagy elfojtani, letagadni.

Gyógyítani pedig úgy lehet, ha felvállaljuk. Minden ember egész sereg komplexus gazdája. Pontosabban a komplexusok a mi gazdáink, ahogy Jung tanította. Amikor egy olyan cselekménybe csöppenünk, ahol a komplexusaink vígan szórakozhatnak velünk, akkor a tehetetlenség fojtogató érzése tör ránk. Gyakran megtörténik – és ez ennek az álomelméletnek is a lényege – , hogy éjszaka ezeket a velünk megtörtént negatív eseményeket oldjuk fel magunkban az álmaink során.

Ehhez nem a megtörtént esemény képsorai csatlakoznak, hanem bármilyen egyéni fantáziakép, amely képes oldani a lélekben megragadt feszültséget. A cselekedetek szereplőkké válhatnak, a félelem vadállati formát ölthet, a boldogság feltűnhet egy ismeretlen ember alakjában, aki megölel, megsimogat bennünket.

Az álom kompenzálja a valóságot

Egy másik álomelmélet szerint a szociális, társadalmi és a saját magunkkal szemben támasztott elvárások miatt életünk egy jelentős részében nem úgy cselekszünk, ahogyan azt valójában szeretnénk. Nem mondunk ki, nem teszünk meg dolgokat, melyeket egyébként minden porcikánk szeretne.

Vagy éppen olyan tevékenységre vagyunk rákényszerítve, amely ösztöneink ellen való, de kénytelenek vagyunk az elvárásoknak megfelelően cselekedni. Ilyenkor tudatalatt az álmainkban oldjuk fel ez ellentmondásból eredő feszültséget, hogy az később ne okozzon még nagyobb problémát.

Az álom, mint kollektív tudattalan?

Kétségkívül az álomfejtés elméletei közül az egyik legérdekesebb feltevés a kollektív tudatalattival összekapcsolt elmélet. Eszerint létezik egy kollektív tudatalatti, melynek minden ember részese, egy biológiai és lelki alap. Jung ezen elméletének fogadtatása nem volt egyszerű, sőt heves ellenkezést váltott ki a kor orvosaiból.

Még a gyerekcipőben járó pszichoanalízis hívei is ellenkeztek, pedig Jung elméletének a helyességét épp ők, pontosabban Freud módszere igazolta. Már maga a tény is meglepő, hogy gyakorlatilag szinte egy időben egymástól függetlenül dolgozták ki elméletüket a psziché és az agy ilyetén működéséről. Az elmélet szerint a kollektív tudatalatti olyan információk, élmények, történések tárháza, melyhez az álmok útján bárki hozzáférhet. Tartalma egy egész csoport sajátja. Ez a csoport lehet egy család, egy munkás kollektíva, egy ország vagy a föld teljes népessége.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!