A maszkviselés, a távolságtartás vagy éppen a karantén szabályai jelenleg azokra is érvényesek, akik már minden oltásukat megkapták, de egyre többeket foglalkoztat a kérdés: mikor várható egy új protokoll kidolgozása azok részére, akik már védettséget szereztek?
Dr. Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi tanácsadója szerint hamarosan elkészülhet az iránymutató.
Fauci az Amerikai Tudomány Fejlődéséért Egyesület ülésén beszélt erről, amikor a 91 éves Esther Cohen megkérdezte tőle, hogy ő és barátai – akik mind megkapják mindkét oltóanyagot – biztonságosan folytathatják-e a megszokott mah-jongg játékaikat. Olvass még a témában
Egy gyakorlat, amivel összehangolod a jobb és bal agyféltekéd
Mi a csillagjegyed enneagrammája? Ilyen stílusú otthon illik hozzád
„A szüleim ha kellett, bocsánatot kértek”. 10+1 ma is hasznos dolog, amire a szüleim neveltek
„Olyan kevés lett a hajam, hogy nyáron leég a fejbőröm.” Az öregedés melyik jelére nem voltál felkészülve?
Fauci, az USA-beli Országos Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója elmondta, hogy nincs CDC-útmutatás arról, hogy mit kell tenni, ha mindkét oltási dózist megkapott emberek csoportja szeretne összegyűlni. (A CDC, vagyis a Centers for Disease Control and Prevention a nemzeti közegészségügyi intézet az Egyesül Államokban.) A jelenlegi CDC tanács az, hogy továbbra is viseljenek arcmaszkot, és ha lehetséges, tartsanak két méteres távolságot a másiktól.
„De hiszem, hogy ez változni fog” – mondta Fauci, hozzátéve, hogy a kérdésről már egyeztetnek a CDC-nél.
Az elővigyázatosság továbbra is fontos
Az oltások az Egyesült Államokban december 14-én kezdődtek. Mára már a lakosság több mint fele megkapta legalább az első Covid-19 vakcináját.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






