Harminc fölött minden nő a szemét forgatja, ha eszébe jut egy-két volt barátja, akivel húszas évei elején járt. Mindannyiunknak voltak olyan férfiak az életében, akik nem voltak elég jók hozzánk, kell ugyanis egy kis idő, amíg az ember levetkőzi azt a kényszerképzetét, hogy csak a rosszfiúkat, vagy a komolytalan hősszerelmeseket veszi észre. Az igaz társunk lehet, hogy nem egy kifejezett macsó, vagy romantikus fűzfapoéta, de megbízható és lehet rá számítani hosszú távon. Az alábbi öt tulajdonságot egykor elengedhetetlennek tartottam egy potenciális partnerben, de az idő bebizonyította, hogy egyáltalán nem ezek a fontosak.
Akinek csak te létezel
Fiatalabb koromban a hetedik mennyországban éreztem magam, mikor összejöttem egy igazán odaadó fiúval, aki verseket írt nekem és a nap minden percében biztosított arról, hogy én vagyok számára a világmindenség. Ki ne vágyna egy ilyen úriemberre? Nos, én nem, harminc fölött. Remek érzés volt, hogy szeretnek és kívánnak, ugyanakkor viszont úgy éreztem, fojtogató és kicsit gyerekes volt ez a rajongás a részéről.
Egy idő után terhes volt, hogy állandóan velem akart lenni és számára semmi nem létezett kettőnkön kívül. Rájöttem, hogy az elején ugyan rendkívül hízelgő volt ez a kedvesség, hosszú távon azonban nem volt egészséges.
Egy idő után terhes volt, hogy állandóan velem akart lenni és számára semmi nem létezett kettőnkön kívül. Rájöttem, hogy az elején ugyan rendkívül hízelgő volt ez a kedvesség, hosszú távon azonban nem volt egészséges.