A pikkelysömörrel küszködők számára a tél nemcsak alacsonyabb hőmérsékletet és rövidebb nappalokat jelent, hanem a tünetek súlyosbodását is. Nem kell azonban kétségbe esve visszaszámolnod a napokat tavaszig: összeszedtük a bőrbetegséggel kapcsolatos leggyakoribb szezonális kérdéseket, és a válaszokból megtudhatod, mit tehetsz az egészségedért a jó idő beköszöntéig!
Miért súlyosabbak a panaszok télen?
A száraz levegő, valamint a kevés napfény növeli a gyulladás fellobbanásának kockázatát.
Ilyenkor ugyanis nem elég, hogy eleve csekélyebb az ultraviola sugárzás, de az emberek még hajlamosabbak is a négy fal között tölteni az időt – ha pedig kimennek a levegőre, akkor is meleg ruhákba burkolóznak tetőtől talpig.
Amennyiben nem éri elegendő levegő és napfény a pikkelysömörös bőrt, sajnos egyenes út vezet a hámsejtek túlburjánzásához, valamint az emiatti gyulladáshoz.
Szerezz be párásító készüléket otthonra és az irodába, a fényre pedig a megoldást a következőkben olvashatod!
Hogyan pótolhatod az UV-fényt – biztonságosan?
Szoláriummal semmiképp!
Hiába vallják sokan, hogy télen egészségügyi okokból van szükségük a mesterséges barnulásra, a lila csövek voltaképpen mindig növelik a bőrrák és az idő előtti öregedés kialakulásának kockázatát.
Az esetleges fertőzésekről nem is szólva…
Az ultraviola-sugárzás lehető legcélszerűbb pótlása úgynevezett fototerápia vagy fényterápia segítségével történik, ami orvosi rendelőkben, kórházakban, alternatív gyógyászoknál vagy akár a készüléket árusító boltokban érhető el.
Nézz utána, hol tudsz ilyenben részesülni az otthonodhoz közel, vagy szerezd be az ehhez szükséges gépet!
A téli alkoholfogyasztás is árthat?
A pikkelysömör nem függ össze az alkoholfogyasztással.
Bár kutatások bizonyítják, hogy bizonyos élelmiszerek tényleg a gyulladás fellobbanásával állnak összefüggésben, ok-okozati kapcsolatot nem nagyon sikerült még alátámasztani az ügyben – ráadásul a szesz nincs is a gyanúsítottak listáján.
Télen sokan hajlamosabbak a pohár után nyúlni a felmelegedés kedvéért, de a többi egészségügyi kockázat miatt célszerű napi egy és heti öt adag alatt tartani a bevitelt.
Torokgyulladástól rosszabbodhat az állapot?
Pikkelysömör esetén egy bakteriális vagy vírusos fertőzés a gyulladás fellobbanásával járhat.
A streptococcus okozta torokgyulladás képes a bőrbetegség azon fajtáját súlyosbítani, amelyik vörös, csepp alakú foltokkal jár az alhason, a háton, a karokon és a lábakon.
A szakértők egyelőre nem tudják a pikkelysömör pontos okát, de feltételezéseik szerint az immunrendszer kulcsszerepet játszik benne – tehát minden olyasmi hatással lehet a lefolyására, ami a szervezet védekezőképességével áll összefüggésben.
Szabad influenza elleni védőoltást kérni ilyenkor?
Mivel az influenza elleni vakcina arra való, hogy „kiképezze” az immunrendszert a vírus ellen, tehát erősítse a szervezetet, hasznos azoknak is, akik pikkelysömörben szenvednek.
Ha viszont éppen akkor szenvedsz gyulladásos rohamtól, amikor aktuális lenne az oltás, mindenképpen mutasd meg az orvosodnak, mi a helyzet.
Ekkor ugyanis érzékenyebben reagálhat a test az immunizáció céljából bekerülő kórokozókra.
Az ünnepek alatt miért lehet csúnyább a bőr?
A stressz közismert módon hozzájárulhat a pikkelysömör keletkezéséhez és kiújulásához, márpedig a decemberi időszak sokak számára tele van feszültséggel.
Mivel ez a folyamat az év bármely szakában végbemehet, érdemes megismerned legalább egy tudatos stresszkezelő technikát – például a relaxációt, a meditációt vagy a jógát –, mert így elkerülheted, hogy a legkellemesebb pillanatokat rontsa el a betegséged.
A karácsony és a szilveszter másik negatív hatása a pikkelysömörre nézve, hogy olyankor az emberek hajlamosabbak a négy fal között tölteni az időt – ezt pedig már taglaltuk, hogy mit jelent.
Fontos, hogy a pikkelysömör nem olyan betegség, amit néhány házi praktika bevetése után elfelejthetsz.
Olyan krónikus megbetegedésről van szó, mely rendszeres orvosi felügyeletet és akár kezelést igényel, tehát mindenképpen fordulj szakemberhez!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!