A két világ közti különbség itt kezd igazán látványossá válni
Miközben a tradwife-ok sokszor a feministák ellenpontjaként tekintenek magukra – mintha a modern női mozgalmak tagadása tenné őket „igazi nőkké” –, a BDSM közösségben egyáltalán nem ritka, hogy azok a nők, akik szexuális értelemben élvezettel és örömmel vetik bele magukat a housewife szerepbe, a való életben kifejezetten feminista értékrenddel rendelkeznek. Sőt, számukra éppen az a lényeg, hogy a szerep választott. Az, hogy ők döntik el, mikor, hogyan és meddig játsszák. A döntés szabadsága pedig a feminizmus egyik legfontosabb alapköve: azt tenni a testünkkel és a vágyainkkal, amit mi szeretnénk, anélkül, hogy bárki más írná elő számunkra a szabályokat.

A leglényegesebb különbség tehát nem a kötényben, nem a háztartási feladatokban és nem is a külsőben keresendő. A lényeg a keret.
A BDSM világában még a legszélsőségesebb dinamika is egy egyenlő felek közötti megállapodás része. A nő (vagy az alárendelt fél) bármikor dönthet úgy, hogy leáll, újratárgyal, vagy teljesen elengedi a szerepet. És minden etikus BDSM kapcsolatban létezik a safeword, a biztonsági szó, amely kimondására a játék azonnal, kérdés nélkül megszakad. Ez a szó nemcsak technikai eszköz, hanem mély bizalom alapja: azt jelenti, hogy a határok tiszták, egyértelműek, és mindenki biztonságban van – és mindvégig abban is lesz.
Ezzel szemben a tradwife kultuszból nem lehet ilyen könnyen kiszállni. A közösségi médiában romantizált szerep a való életben gyakran gazdasági és társadalmi csapdává válik.
Sok nő olyan helyzetbe sodródik, ahol nincs saját jövedelme, a partnerétől függ, és egy olyan közösségbe tartozik, amelyik „helytelennek” tekinti, ha kilépne vagy változtatna. A tradwife szerep így már nem választott fantázia, hanem sokszor rögzült elvárás – BDSM, safeword nélkül. Nincs meg az a tér, ahol a nő magyarázat nélkül azt mondhatná: állj, ez most már nem jó nekem. Olvass még a témában
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
6 hangulatos őszi hobbi, ami segít legyőzni az évszakváltás okozta rosszkedvet
„Vasárnap reggel 7-kor a telefonban üvöltött velem” – Elviselhetetlen főnökök
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról

Furcsán hangozhat, de a BDSM – minden szélsőségességével, bilincsével, szerepjátékával – szerintem ehhez képest sokkal egészségesebb. Mert ott a határokat mindig a résztvevők húzzák meg, és mindig visszavehetik a kontrollt. A tradwife ideológiában viszont éppen ez a kontroll vész el.
És ha választani kell egy játékot, akkor talán mindannyian jobban járunk azzal, amelyikben a biztonsági szó bármikor kiutat jelent.
Következő cikkünk5 energiarendező tipp, amitől szebb lesz a bőröd és megnyugszik a lelkedMindennapjainkban gyakran tapasztalhatjuk, hogy fáradtnak, kimerültnek érezzük magunkat, és ez nemcsak lelkileg, de külsőleg is megmutatkozik. Az első lépés a légzés tudatosítása, amely egyszerű, mégis erőteljes hatással van az energiáink rendezésére. A légzés természetes folyamat, mégis legtöbbször felszínesen végezzük, amivel…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






