A mérges folyó
A második legtöbb áldozatot követelő természeti csapás Kínában történt, amikor a Sárga-folyó – vagy kínai nevén Huang Ho – kilépett medréből 1887-ben. Maga a víz is rengeteg embert ölt meg, az áradást követő járványok pedig még ugyanennyi életet követeltek. Az áldozatok pontos számát sosem fogjuk megtudni, de a legoptimistább becslések szerint 900.000, a pesszimistábbak szerint viszont 2 millió ember lelte ekkor halálát.
Azért a víz az úr
Nem is gondolnánk, de az első helyen is egy kínai árvíz áll. 1931-ben nem a Sárga, hanem a Kék folyó, a Jangce öntött ki, ráadásul három évnyi aszály után. A víz két magyarországnyi területet árasztott el. A halálos áldozatok száma itt sem pontos – tekintve, hogy ez egy árvíz-sorozat volt – de minimum egymillió, a realistább becslések szerint pedig 4 millió ember halt meg. Érdekes, hogy a két leghalálosabb természeti csapás közül mindkettő Kínában történő árvíz volt, ahol milliók haltak meg, valamiért azonban egyik katasztrófa sincs a köztudatban.
Következő cikkünkA horoszkópod szerint ez a tökéletes úti célod 2026 tavaszáraAhogy az igazi, napsütéses tavaszi időjárás beköszönt, sokunkban egyre erősödik a vágy, hogy új élményekkel gazdagodjunk, mondjuk egy utazás által. Ha te is így érzel, miért ne hagynád, hogy ebben a csillagok is a segítségedre legyenek? Az asztrológia nemcsak önismereti eszköz, hanem egy különleges útmutató is lehet, amely…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






