Címlap / Otthon / Kert és terasz / A törpe szépség: Bonsai

A törpe szépség: Bonsai

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?
A bonsai nevelése közel sem egyszerű feladat. Nagy figyelmet igényel, hiszen egy alapvetően a természetben, szabadon növő, és nem utolsó sorban hatalmas növény szobai, kicsinyített tartásáról van szó. Ráadásul ezek a szépségek egy cseppet sem olcsóak, így valóban nem árt, ha az ember nem felkészületlenül vág bele a bonsai beszerzésébe és nevelgetésébe, hiszen így akár több százezer forintot is kihajíthat az ablakon.

Származás

Bár ezeknek az apró csodáknak a nevelése vitathatatlanul Japánban csúcsosodott ki, eredetileg Kínából származnak. Ott már nagyjából 2000 évvel ezelőtt is miniatürizáltak növényeket, vagy legalábbis próbálkoztak vele.
Jó 800 évvel később 1200évvel ezelőtt jutott el a szigetországba ez a technika a buddhista szerzetesek közvetítésével, majd az itteni kultúrában művészetté, sőt, komoly üzletté nőtte ki magát. Nyugat-Európába nagyjából 40, hazánkba pedig csupán 20 éve jutott el, ám azóta rengeteg fajtát lehet beszerezni, kinek – kinek ízlésétől és pénztárcájától függően.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy hónap KonMari: mit tanultam magamról a rendrakás közben
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.