Több mint 100 családállítás van a hátam mögött: ezek a legnagyobb felismeréseim

Címlap / Életmód / Ezotéria / Több mint 100 családállítás van a hátam...

Több mint 100 családállítás van a hátam mögött: ezek a legnagyobb felismeréseim

Ami először megfogott a családállításban, az az volt, hogy végre egy olyan módszerrel találkoztam, ami egyszerre volt megalapozott és megfoghatatlan. Tudományos és spirituális. Rendszerszintű és mégis személyes. A tér, amit a terapeuta tartott nekünk, szinte tapinthatóan telt meg jelentéssel, és amikor vadidegen emberek kezdték „eljátszani” a szüleimet, nagyszüleimet és olyan felmenőimet, akiket nem is ismertem… akkor valami nagyon mélyen megmozdult bennem.

4 csillagjegy, akinek októberben váratlan kiadása lesz

Mi az a családállítás és hogyan került hozzánk?

A családállítás Bert Hellinger nevéhez kötődik és abból indul ki, hogy a családunk – sőt, őseink – sorsmintái és feldolgozatlan történetei hatással vannak ránk. A módszer a kétezres évek elején kezdett igazán elterjedni Magyarországon, ma pedig már egyre több pszichológus, coach és segítő szakember alkalmazza. Csoportos formájában úgy működik, hogy a résztvevők egymás történeteinek képviselőivé válnak – gyakran anélkül, hogy bármit is tudnának az adott élethelyzetről. (Ha nagyon nehezen tudod elképzelni, hogyan működik ez az egész, ajánlom az Egy másik énem című sorozatot.)

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/7
Következő»
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akit a sors nehéz leckékkel próbál
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.