Ezzel az egészen különleges kérdéskörrel foglalkozunk majd a bejegyzésben. Előre jelzünk persze, hogy a cikk elolvasása könnyen azt eredményezheti, hogy szivarozni és minőségi italokat kortyolni támad kedvünk.
Optimális kiindulópont az italok és a szivar párosításához
Ennek alapvetően kétféle módja létezik. Egyrészt csinálhatjuk azt, hogy az ízek karakterét igyekszünk egymással összehozni. Például úgy, hogy testes italt testes szivarral együtt fogyasztunk.
Ebből kiindulva tehát a testes és földes szivar mellé mondjuk nehéz vörösborok, komplex és földes whisky-k passzolhatnak leginkább. Persze ennek az inverze is abszolút működhet, és egyik módszer sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Minden csak egyéni ízlés kérdése. Olvass még a témában
Az űrből 17 piramist fedezett fel. 10 döbbenetes tudományos felfedezés
Te is megérzed, ha néznek vagy gondolnak rád? A tudomány próbál válaszolni
Amikor a szerelem mérgezővé válik – ezt tanultam a Végzetes szerelem című Netflix sorozatból
Kirúgta a takarítónőjét, mert autogrammot kért tőle. A 10 „leghisztisebb” sztár
Vagyis pont az ellentétekre igyekszünk építeni annak érdekében, hogy a szivar és az ital a legjobbat hozzák ki egymásból. Tehát lágy és édesebb szivarhoz testes bort vagy erőteljes whisky-t kortyoljunk. De nézzük meg, hogy alapvetően milyen italok illenek a szivar mellé!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





