Manapság szinte nincs az a hely, ahova ne vinnénk magunkkal a mobiltelefonunkat: ott van az étkezőasztalon, a konyhapulton, a zsebünkben, amikor sétálni megyünk, alvás alatt az éjjeliszekrényen, de sokszor még a fürdőszobában is. Utóbbi viszont egy különösen rossz szokás lehet, ugyanis ilyenkor hatalmas teret adunk a baktériumoknak a szaporodáshoz, ami aztán egészségügyi kockázatokkal is járhat.
2/4 Mit mond a tudomány?
Ha teljesen egészséges felnőtt vagy, az immunrendszered szerencsére szinte biztos, hogy elég jó munkát végez, és legtöbbször képes megóvni a telefonon lévő baktériumok hatásaitól. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy soha ne jelentene gondot: egy, a London School of Hygiene and Tropical Medicine által készített tanulmány szerint például a telefonok nagyjából 92%-a fertőződik meg olyan baktériumokkal, amelyek aztán problémákat okozhatnak.
A kutatók az Egyesült Királyság 12 városából vettek több, mint 300 mintát, majd megállapították, hogy 16 százalékuk pozitív volt E. coli baktériumra, amely évente több mint 265 000 embert betegít meg az Egyesült Államokban, de idehaza is nagyon gyakori problémaforrás. Ha pedig például egészségügyi intézményben, betegek közt dolgozol, akkor csak még nagyobb lehet az esélye annak, hogy gondot okoz, ha a fürdőben is nálad van a telefonod.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!