Ha valaki elmondta volna nekem ezt az 4 fontos dolgot, a kapcsolatom talán kiállta volna a távolság próbáját

Címlap / Szerelem / Ha valaki elmondta volna nekem ezt az 4...

Ha valaki elmondta volna nekem ezt az 4 fontos dolgot, a kapcsolatom talán kiállta volna a távolság próbáját

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
A tested gyenge pontja a csillagjegyed szerint

Az emberek többsége egészen addig biztos abban, hogy nem menne bele egy távkapcsolatba, amíg az élet egy ilyen helyzetbe nem sodorja őket. Én is így gondoltam, de amikor a nagy szerelem rám talált az egyik kollégám személyében. Ő épp a világ másik felére készült költözni, de adni akartam egy esélyt a dolognak. Fél évig voltunk együtt, de az állandó bizonytalanság, a kósza lájkokból fakadó bizalmatlanság, és a tény, hogy teljesen külön életet éltünk, megpecsételték a kapcsolatunkat. Nem egyszerű úgy vitatkozni, hogy utána egy öleléssel nem lehet lerendezni a konfliktust, és még rosszabb, ha az időeltolódás miatt még a telefonálásokat sem tudjátok összehangolni.

Egy idő után már nem lesz kedvetek hajnali 2-ig ébren maradni, és kimerülten váltani pár szót a másikkal, és sajnos megesik az is, hogy eltelik úgy egy nap, hogy fogalmatok sincs, mit csinált ma a másik. A statisztikák pedig egyetértenek abban, hogy egy ilyen felállás tele van stresszel és aggodalommal, amelyek miatt a legtöbb esetben nincs jövője a kapcsolatnak.

2018-ban a KIIROO nevű cég készített egy felmérést a távkapcsolatokról, és a válaszok alapján kiderítették, melyek a legnagyobb problémák az emberek szerint egy ilyen felállásban, és a megkérdezettek hány százaléka aggódik ezeken:

Olvass még a témában

  • A fizikai kontaktus hiánya: 66%
  • Aggodalom, hogy a másik találkozik valakivel: 55%
  • A magány érzése: 50%
  • A találkozók szervezése: 45%
  • Eltávolodás a másiktól: 43%
  • A kommunikáció hiánya: 40%
  • Időeltolódás okozta problémák: 33%
  • Eltérő hozzáállás a kommunikálásban (telefonálás vs. csetelés): 24%

Ha hasonló helyzetben vagy, az alábbi tanácsokat muszáj hallanod, mert ezeken múlhat akár a kapcsolatotok jövője is!

Apró meglepetések a távolból

A kommunikáció kétségkívül a távkapcsolatok kulcsa, de önmagában nem elég az, ha gyakran beszélgettek a Facebookon! Kell egy kis plusz, ami feldobja a kapcsolatotokat, mivel a közös programok hiányában elég hamar lapossá válnak a hétköznapok. Ezért jó ötlet, ha a meglepetésekre helyezitek a hangsúlyt, és időről-időre egy kis aprósággal kedveskedtek egymásnak.

Erre klassz megoldás az, ha feladtok egymásnak csomagot, amibe a másik kedvenceit rejtitek. Különleges csokoládé, a parfümöddel befújt kispárna, a közös fotótok előhivatva; lényegében akár mindegy is, mit teszel a dobozba, mert a másiknak már a gesztus is hatalmas öröm lesz! Így mindig lesz okotok várni a postást, és egy kicsit közelebb érezhetitek magatokat egymáshoz. De az is jó ötlet, ha egymásnak rendeltek vacsorát, vagy akár régimódi stílusban szerelmes levelet adtok fel a postán. Én a távkapcsolatom alatt egyszer küldtem csomagot a páromnak, ő pedig egyszer sem viszonozta a gesztust, noha egyébként biztos, hogy ez a figyelmesség is dobott volna a helyzeten!

Még több tippet találsz a következő oldalon. Kattints ide a lapozáshoz >>

KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.