Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt
4/10 Hazaút
Az én történetemben nem egy, hanem négy élet ment tönkre, négy családéval együtt. A diszkóból mentünk haza, három srác-barátunk kocsival volt. Mivel láttam, hogy egész este ittak, eszem ágában nem volt beszállni hozzájuk, a barátnőmmel együtt kérleltem őket, hogy hívjunk inkább taxit. Azt mondták, öten vagyunk és két taxi kellene, ezért eszük ágában sincs. Barátnőmet meggyőzték, hogy „részegebben is hazavezettek már, nem lesz gond”. Én nem mentem velük, hazasétáltam, de ők nem jutottak haza. Egy fának csapódtak, a három srácból kettő a helyszínen meghalt, a harmadik a kórházban. A 18 éves barátnőm feje komolyan sérült, a mai napig csak mankóval tud járni és alig beszél.
5/10 Elcsent apróság
Az egyik középvezető a multinknál hazavitt – azaz ellopott – egy automata kézfertőtlenítőt az irodából. Nagyon komolyan vették akkoriban a Covid-előírásokat, ezért példát statuáltak vele és azonnali hatállyal elbocsátották. Egy szuper állást vesztett el egy párezer forintos fertőtlenítő miatt, ráadásul az egész ágazatban elterjedt a híre, így a régióban fekete bárány lett.
Gimiben az egyik lány dobta a pasiját, mire az bosszúból szétküldte a meztelen képeit az egész iskolának. Az ebédlőben voltunk, amikor egyszercsak megjelent a lány 22 éves bátyja, aki szó nélkül odament a sráchoz és bemosott neki egy hatalmasat. A srác hanyatt esett, olyan szerencsétlenül, hogy beverte a fejét a járólapba. Egyből rángatózni kezdett és hívták a mentőket. Kómába esett, a lány bátyja pedig börtönbe került, egyetlen ütés miatt.