Szívvel, vagy ésszel kell dönteni a párkapcsolatokban?

Ha régebben kérdezik meg tőlem, hogy ésszel, vagy szívvel döntök-e a párkapcsolataimban, akkor egyértelműen azt feleltem volna, hogy szívvel. Most sem tartozom azok közé, akik egykönnyen megalkudnának, de felnőttként, családdal az oldalalom már jóval árnyaltabban látom a helyezetet.

Korábban két dolog szólt bele a kapcsolataimba: az egyik a szívem volt, a másik pedig a büszkeségem – nekem ezek jelentették a végleteket. Felnőttként már csatlakozott az eszem is, különösen akkor, amikor már nem csak magamról volt szó. Szerencsém, hogy utoljára a húszas éveim elején kellett nagyobb volumenű párkapcsolati kérdésről döntenem. Ettől függetlenül sokszor felmerül bennem: mi alapján érdemes mérlegre tenni a szerelmet?

Amikor az eszedre hallgatsz, nem a szívedre

Még egészen fiatalon azt gondoltam, én biztosan az eszem alapján fogok dönteni, és ez működött is addig, amíg nem lettem szerelmes. Tudom, hogy vannak olyanok, akik tényleg képesek kizárni az érzelmeiket, és sokkal racionálisabban gondolkozni, mint én. Azt viszont nem lehet összemérni, hogy ezek az emberek mennyire szerelmesek, mennyire vannak odáig azért a személyért, akinek a sorsáról észérvekkel tudnak nyilatkozni. Persze, nem csak a szakítást tekintve beszélhetünk arról, hogy valaki az esze, vagy éppen a szíve alapján dönt. Sokan az egész kapcsolatukat ez alapján mérlegelik.

Szinte nincs olyan ember, akinek az életében ne akadna lehetősége, hogy az életét kellemes „langyosban”, de biztonságban élje le. Mindenki hallott már olyanokról, akik első helyre helyezték az anyagi jólétet. Képesek voltak ezért nagyon sokat feláldozni a saját életükből. Látszólag boldogok, hogy mindenük megvan, de belül aligha elégedettek.

Ám nem csak az anyagiakat sorolhatjuk ide: vannak, akik azért nem a nagy szerelem mellett döntenek, mert egészen más az értékrendjük, akár a családalapítást, akár az érzelmi szükségleteket illetően.

Az anyagi vagy más érdekre alapozott kapcsolatok mindig magukban hordozzák annak az esélyét, hogy egyszer jön valaki, aki ismét megdobogtatja a szívedet. Lehet, hogy semmiben nem fog megfelelni az elvárásaidnak. Éppen ezért lesz olyan jó lecke a jelenléte. Miatta mérlegre kell tenned, hogy az eszed, vagy a szíved alapján érdemes választanod. 

Amikor a szívedre hallgatsz, de az eszedre nem

Ott van az a helyzet, amikor minden agysejted tiltakozik az ellen, hogy Őt válaszd, de a szíved majd beleszakad, mert tudod, hogy egész biztosan hatalmas szerelem a tiétek. Én is jártam ebben a cipőben, úgyhogy nem tudok elfogulatlan lenni. A mai napig úgy vélem, hogy a kezdeti kínlódás, adok-kapok tökéletes alapját képezte a későbbi kapcsolatunknak. Örülök, hogy nem hallgattam másokra, viszont hálás vagyok, hogy akadtak olyan emberek körülöttem, akik segítettek tisztán látni akkor, amikor nekem nem ment. A szerelem ugyanis tényleg képes arra, hogy elvegye az eszünket, és teljesen elrugaszkodjunk a valóságtól.

A lángoló érzelmek mellett úgy tűnik, semmi más nem számít és minden körülmény másodlagos, holott ez nincs így.

Számos olyan akadály adódhat, amit nem lehet szívvel mérlegelni. Ilyen lehet a távolság, a túl nagy társadalmi, vagy éppen kulturális különbség, ami idővel óhatatlanul ki fog éleződni. A kérdés már csak az, hogy kinek van ereje kilépni ebből a körből akkor, amikor fülig szerelmes? És vajon milyen erős hiányérzet marad egy ilyen fájdalmas lépés megtétele után?

Minden a helyzettől függ, de én úgy vélem, hogy amíg az ember fiatal, inkább kockáztasson és döntsön a szíve szerint, élje meg a szerelmet. Ekkor ugyanis van ideje várni és kell is, hogy tapasztaljon. Később viszont, amikor már nem csak minden év, hanem sokszor minden hónap számít, sokkal jobban és határozottabban kell mérlegelni észérvekkel. Az érzelmek utólag halványulnak, és ha nem volt (elég) racionalitás a döntésedben, akkor teljesen értetlenül fogsz állni a saját választásod előtt.