Ezt a növényt kell fogyasztanod cukorbetegség és hormonzavarok ellen

Ezt a növényt kell fogyasztanod cukorbetegség és hormonzavarok ellen

Címlap / Életmód / Egészség / Ezt a növényt kell fogyasztanod cukorbetegség és hormonzavarok ellen

Az utóbbi évtizedekben olyan növények, természetes hatóanyagok kerültek vissza a köztudatba, amelyek régen fontos elemei voltak a népi gyógyászatnak, de azóta kicsit feledésbe merültek. Ezek óriási előnye a hatásosságukon kívül az, hogy természetes alapanyagok, így vegyszerek, mesterséges anyagok nélkül alkalmazhatjuk őket szervezetünk egészsége érdekében. Ilyen például a görögszéna, amelyet már az ókorban is előszeretettel használtak, mivel számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik.

Görögszéna az ókorban

A görögszénát Indiában, Kínába, Egyiptomban és az ókori Görögországban is előszeretettel alkalmazták több típusú megbetegedés esetén, és jellemző, hogy a növény ezekben az országokban máig fontos része a természetes gyógyításnak.

Több ezer éves emlékek igazolják, hogy gyógyászatra, vallási szertartásokra is használták, valamint a halott fáraók mellé is gyakran tettek belőle, mivel úgy tartották, akár a túlvilágon is szüksége lehet rá.

Legősibb felhasználási módok

Írásos leletek alapján bizonyítható, hogy az ókorban kenőcsöt készítettek belőle és azt égési sérülések kezelésére használták, míg az antik görög és a római orvosok emésztési és légzési panaszok esetén ajánlották betegeiknek.

A görögszéna felhasználása Kínában volt a legsokoldalúbb: gyógyítottak vele izomfájdalmakat, sérvet, epehólyagpanaszokat, sőt az impotencia ellen is hatékonynak tartották. Indiában leginkább az anyatej serkentésére használták.

Hatóanyagok

Az idő elteltével tudományos kísérletek, mérések révén is bizonyítást nyert az, hogy milyen sokoldalú alkalmazási lehetőséget nyújt a görögszéna, illetve annak összetevői.

Manapság számtalan gyógyszer készül belőle, A-, B-, C- és D-vitamintartalma kifejezetten magas, emellett nagy mennyiségben tartalmaz vasat, szelént és szilíciumot is, amelyek megfelelően alkalmazva sokat segítenek egészségünk megőrzésében, illetve már kialakult betegségek gyógyításában. 

Hormonrendszer

A görögszénának és az abból készült gyógyszereknek bizonyítottan pozitív hatása van az emberi hormonrendszer működésére. Természetes növényi ösztrogénjeinek köszönhetően előszeretettel használják nemi hormonok szabályzására, a tejelválasztás növelésére.

Ösztrogéntartalmának köszönhetően hatékony szer lehet a menopauza idején, nem utolsó sorban pedig rendszeres fogyasztásának egyik következménye lehet a mellek természetes úton való növekedése is.

istockphoto

Diabétesz

A II. típusú cukorbetegség esetén különösen ajánlott a görögszéna fogyasztása, legyen szó a betegség kezeléséről vagy megakadályozásról. A növény hatóanyagai ugyanis lecsökkentik az inzulinrezisztenciát, egyben normalizálják a vércukorszintet.

A görögszéna magja emellett rostokban kifejezetten gazdag, amely rostok képesek késleltetni a cukor felszívódását a szervezetben, így a hasnyálmirigy nem lesz akkora igénybevételnek kitéve.

Női problémák

A görögszéna nagyon sok nőgyógyászati, vagy azokkal összefüggő problémákra jelenthetnek hatékony, de természetes megoldást. Ahogy már írtuk, látványosan képes élénkíteni az anyatej termelődését, emellett enyhíti a menstruációs görcsöket, sőt sok esetben a nemi szervek működését is pozitívan befolyásolja.

Segít a szülés után a méh összehúzódásában és kitisztítja azt. Nem utolsó sorban pedig segít a szülés utáni bélmozgások élénkítésében is.

Sportolás, testépítés

Az aktív sportolás mellé fontos, hogy megfelelő táplálkozás is társuljon, hogy az edzés hatékony legyen, és így a testépítés is a legoptimálisabb módon menjen végbe. A görögszéna hatóanyagai csökkentik a testzsír mértékét és segítik a megfelelő izomzat kialakulását.

Fogyasztása egyben segíti a szervezetet a közvetlenül sportolás utáni regenerálódásban is, vagyis rendszeres fogyasztásával jó minőségű, az erősebb izmok alakulnak ki, mint más szerekkel.

Szépségápolás

A görögszéna nem csak fizikai erőnlétünket és egészségünket támogatja, de látványos hatással lehet bőrünk és hajunk szépségére is. Rendszeres fogyasztásával arcbőrünk tisztább és kisimultabb lesz, és élettel telik meg.

Hajunk szerkezete erősebbé válik, és kevésbé lesz hajlamos a töredezésre is. Sőt, akár hajfestékek kiegészítőjeként is alkalmazható, különösen akkor, ha henna hajfestékhez keverjük hozzá, mivel erősíti annak hatását és még csillogóbbá teszi a hajunkat.

Csak természetesen!

Az utóbbi időben újra népszerűvé váló, természetes alapanyagokat használó kezeléseknek lényegesen több előnyük van a puszta divaton kívül. Szervezetünknek és környezetünknek egyaránt sokat segíthetünk, ha mellőzzük a vegyszerek használatát, vagy legalábbis megkeressük azokat a lehetőségeket, amelyek ezek egy részét helyettesíthetik.

Tegyünk egy próbát a görögszénával, és garantáltan nem fogunk csalódni. Valószínűleg nem véletlen, hogy több ezer éve már univerzális szerként használták!

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!