Ezt a szokásomat mindenki kritizálta, de végül ez tette jobbá az életem

Írta Zabolai Margit 2025.04.15.

Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.

„Túl impulzív vagy.” „Önfejű vagy.” Ezeket a mondatokat egész életemben hallgattam. A családom, a barátaim, a tanáraim – mindenki úgy érezte, hogy túl gyorsan döntök, hogy nem hallgatok senkire, és hogy ez csak bajt fog hozni rám. És igazuk is volt – legalábbis részben. Mert az impulzivitás és az önfejűség tényleg lehet veszélyes, ha nem tudjuk kontrollálni. De ugyanakkor ezek a „hibák” lettek a legnagyobb erősségeim is – csak meg kellett tanulnom jól használni őket.

A sorban állás is működött, csak nem engedett teret a potenciámnak

Amikor végeztem az egyetemet, eleinte úgy éltem az életem, ahogy „kellett”. Állandó munkahely, fix munkaidő, biztos fizetés – kívülről minden rendezettnek tűnt. De belülről egyre jobban fojtogatott az érzés, hogy nem ez az én utam. Minden nap ugyanaz a rutin, ugyanaz a stressz, ugyanazok a megalkuvások.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?

A kreativitásom szép lassan elhalványult, és egy idő után azt vettem észre, hogy már nem okoz örömet az írás sem – az egyetlen dolog, ami egész életemben a biztos pontot jelentette.

Aztán jött egy pillanat, ami mindent megváltoztatott. Érdekes, mert nem történt semmi nagy dolog, talán csak éppen aznap, attól a csepptől csordult túl a pohár. Egy e-mailben érkezett briefet olvastam, amiről azt gondoltam, semmi értelme nincs. Tudtam, hogy erőt vehetek magamon, hogy megcsináljam, de azt is tudtam: ha ezzel végzek, holnap majd jön egy másik és egy másik, és csak akkor fogynak el, ha végre véget ér az életem. Nem akartam erre várni. Ültem hát a számítógépem előtt, néztem az monitort és azt éreztem, hogy ha most nem lépek, végképp elveszítem önmagam.