Minden második ember szerint a nyaralása rosszul sült el – Mit kell idén másként csinálnod?

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Minden második ember szerint a...

Minden második ember szerint a nyaralása rosszul sült el – Mit kell idén másként csinálnod?

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Hogyan fognak a jövőben tervezni?

Természetesen azt is megkérdezték a résztvevőktől, hogy ezek tudatában miként fogják megtervezni a következő nyaralásukat. A válaszadók 87%-a mondta, hogy néhány dolgon változtatni fog. Többek között nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy az általuk meglátogatott helyszínek történelmét megismerjék, elsajátítsanak néhány helyi szót, valamint olyan helyi lakosoktól, szakértőktől érdeklődjenek, akik úgy ismerik a környéket, mint a tenyerüket. Tehát kevesebb hitelt adnak az influenszerek reklámjainak.

Sokan (33%) voltak azok is, akik azt gondolták, hogy ha utazási irodát, vagy helyi idegenvezetőt fizetnének meg, akkor kevesebb csalódás érhetné őket és legközelebb igyekeznek majd ezeket a lehetőségeket is szemügyre venni.

Ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki az új helyen eltöltött, értékes időből, tudásra, tapasztalásra és tervezési képességre van szükséged. Azonban még talán ennél is többet tud számodra adni, ha rugalmasan állsz az esetleges problémák elé és nem idealizálod túl már előre a nyaralást, azaz nem várod tőle a filmekben és a közösségi médiában látott tökéletességet. 

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Oldalak: 1 2 3

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.