Te mihez kezdesz a megunt takaróiddal, a már nem használt konyharuháiddal, és más, feleslegessé vált holmijaiddal? Rengetegen vannak úgy vele, hogy az ilyen textilek már csak szemétnek lesznek jók, ez viszont általában hatalmas tévedés.
Tökéletesen bizonyítja ezt Wágner Rita, a byRinature márka megálmodója is, aki hosszú évek óta gyűjt mások számára feleslegessé vált holmikat, és ad nekik új életet csodálatos ruhák és egyéb kiegészítők formájában.
Honnan ered a divat iránti szereteted?
Pontosan nem tudom mikor kezdett el érdekelni a divat, talán a fiatal tinédzser éveim alatt igazán. Már akkor is punk- és klasszikus rockzenéket hallgattam, így a 2000-es évek divatja és én nagyon messze álltunk egymástól, nehezen ment a nekem tetsző ruhadarabok megtalálása. A zene és a filmek inspiráltak mindig is, szerettem hasonlítani a kedvenc – általában – férfi zenészeimre, úgy öltözni ahogy ők tették 30+ évvel korábban, így igazából emiatt is keveredtem bele a turkálós-vintage életformába. Nagyon tetszett a megfizethető és egyedi darabok keresgélése, 20-as éveimtől kezdve gyűjtöm a 70-es évekbeli ruhákat, bútorokat, könyveket, lemezeket, egyebeket másodkézből.
Mint minden „lázadó” tini, próbáltam kitűnni is, valahogy más lenni mint a többiek, még ha azonos volt a stílusunk alapja akkor is, keverni a stílusokat, megtalálni önmagam a nagy zajban, játszani a színekkel, és a mintákkal, mint bakancsot, tornacipőt és férfi zenekaros pólókat vegyítve a csajosabb szoknyákkal, ruhákkal.
Már akkor is úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy hagyjuk magunkat kiteljesedni az öltözködésben is, és akkor is felvenni valamit, ami tetszik nekünk, ha körülöttünk másoknak összeszalad a szemöldöke, esetleg megjegyzést tesznek ránk.
Hogyan sajátítottad el a divattervezés és a varrás rejtelmeit?
Gimiben kezdtem el még kézzel varrni, feldíszíteni a turkálós dolgaimat, kalapot, farmerkabátot (ez még a mai napig megvan), illetve rajzolni ruhákat, amiket aztán megvarrtam magam úgy, ahogy sikerült. Igazából tetszett az, hogy kifejezhetem magam így is, aztán egészen 19 éves koromig kihúztam, amikor is megkaptam az első Singer háztartási gépem ajándékba. Mivel én az a fajta ember vagyok, aki addig nyomkodja, próbálgatja a dolgokat, mire rájön, mi-mit csinál, nyilván a géppel is így voltam. Talán valami régi farmerkabátból varrtam magamnak egy laptop tokot elsőre, zipzárral, és természetesen szegecsekkel! Szörnyen sikerült, de évekig használtam! 😀
Aztán később, 2016-ban egyszer szerettem volna már elindítani, akkor még Rinature néven a márkát, de az akkori élethelyzetem ezt nem tette lehetővé, amit most már nem bánok, örülök, hogy érettebben tudtam elindulni hivatalosan is. Én ugyanis 30 évesen döntöttem el, két diploma, és megannyi kreativitást nem kiaknázó munkahely után, hogy na akkor most már nincs több halogatás, szeretnék azzal foglalkozni, amit a legjobban szeretek, varrni.
Itthon a ruhakészítéshez végzettség kell, így női-szabó szakmát szereztem, divattervezést pedig soha nem tanultam iskolai keretek között, nem is tartom magam igazán divattervezőnek, inkább csak egy varrónőnek, akinek saját mintái, ötletei, és márkája van. A szabásmintákhoz eleinte „lemásoltam” a meglévő vintage ruháim, aztán ahogy megtanultam a szakmai órák alatt, és egyre több divat/női-szabó könyvet találtam/kaptam a 70-es évekből, onnan kísérletezgettem a formákkal, rajzolgattam, módosítgattam őket addig, amíg nem tetszett a végeredmény teljesen. Ezek a minták és divatrajzok inspirálnak (a zene mellett) ma is.
Ritkán van egyébként, hogy előre megtervezem papíron, hogyan fogom megvarrni, leginkább hagyom, hogy az adott textil inspiráljon, és segítsen kitalálni, „mi is szeretne lenni”. Természetesen az, hogy upcycle-ben dolgozom és minden egy adott méretű, anyagú, foltos, szakadt, sokszor ha hiszed, ha nem, segít, hiszen valamennyire lekorlátozza a szabad kreativitásom, persze ezzel együtt ez a nehézsége is ugye, de imádom.
Mit jelent számodra a környezettudatosság, ami a márkád életében is nagy hangsúlyt kap?
Ez egy olyan topik, amiről nagyon sokat szoktam beszélni a byRinature alatt is, megpróbálok minden adandó alkalommal mesélni egy kicsit, miért is csinálom azt, amit, és ez hogyan hat a környezetünkre, hogyan adok új lehetőséget a már régen elfeledett textileknek, új formában, és segítek újra beletenni őket a körfogásba. A textilek mellett a kellékek, gombok és zipzárak is sokszor vintage darabok. Arra pedig nagyon figyelek, hogy a szabászati hulladékomat is feldolgozzam patchwork vagy kisebb késztermék formában.
Mivel a globális divatipar az egyik leginkább környezetszennyező iparág, amiben nem csak a fast-fashion probléma, de beletartozik a méteráruk készítése, lebomlása, a mértéktelen gyenge minőségű anyagokból készült ruhák kizsákmányolt varrodai dolgozókkal való gyártása is, iszonyatosan nagy terhet ró az amúgy sem rózsás környezetünkre.
Úgy gondolom, hogy ha ebben az iparban szeretnék dolgozni, akkor kötelességem extrán odafigyelni arra, hogy ne okozzak nagyobb kárt a bolygónak, ami otthon ad nekünk. Nem titkolt célom, hogy megmutassam, a retro és vintage textilekből készült cuccok igenis menők, és hogy lehet fenntarthatóbb divatot csinálni annak, aki vevő rá.
Jellemzően milyen késztermékeket alakítasz át?
Nagyon változó miket találok, és mi az, amit fel is dolgozok azonnal.
Egész szép mennyiség gyűlt össze az évek alatt, szeretem, hogy ha valami ötletem támad, csak odaállok a polcok-dobozok elé, és kiválasztok hozzá valamit, ami éppen megfog.Gyakran keresgélek a netes és élő piacokon, kirakodó lakásvásárokon, illetve a vintage-retro viszonteladókat is szívesen böngészem, így mindig kis halomnyi csoda textilt tudok találni.
Leggyakrabban talán háztartási textíliák, asztalterítők, függönyök és ágyneműk alakulnak át a viszonylag nagyobb textilméret, és tartós anyagok miatt. Az asztalterítőket, konyharuhákat általában szakadt, és foltos állapotban találom. Legtöbbször ezeket az anyagokat már nem tekintik értéknek, amikor válogatok egy kirakodóvásáron, van, hogy a „szemét” kupacból kerülnek elő kincsek, néznek is furán amikor elhozom! 😀 A foltokat, ha tudom, kiszedem, egyébként körbeszabom őket, ahogyan a szakadásokat is.
De az utóbbi időben a kisebb textilszalvéták, és maradék textilek is kedvencek, szeretek patchworkben dolgozni, és helyezgetni a különböző kisebb darabokat addig, hogy egy egész ruhadarabot kapjak. Viszont volt már napozóágy huzat, amiből egy mellény készült, törölközőből ing, falvédőből táska, gyerekplédből pulcsi, de ágytakarók és fotelhuzatok is születtek már újjá általam. Kedvenceim a magyar készítésű textilek, Budaflax, Kistext, Budaprint… ezeket a címkéket egyébként gyűjtöm a műhelyem falán! Csodásak!
Az egyik legnagyobb kedvencem eddig pedig, amivel egy egész napot küzdöttem, úgy, hogy közben szétment a csuklóm is, a 70-es évek végéről, 80-as elejéről egész szuper állapotban megmaradt, Marketplacen talált hálózsák, amiből egy iszonyatosan menő kabátot készítettem. Fontosnak tartom, hogy a textilek, amikből készülnek ezek az egyedi ruhák, mind egytől egyig voltak már részei valaki életének, teljesen más formában, ha úgy mondjuk, történetük van, amit én csak továbbviszek, hogy a szeméttelepre kerülés helyett, valaki boldogan hordja őket még évtizedekig.
Jól tudom, hogy minden munkafolyamat a te kezed munkáját dicséri?
Igen! Mint a legtöbb kisvállalkozó, én is „egyszemélyes cégként” funkcionálok, de én ezt nem bánom egyáltalán, hiszen a vintage-retro textilek felkutatása, a tervezés, és a szabás-varrás a szívem csücske, soha nem adnám ki ezeket a munkákat a kezeim közül.
Valahol azt érzem, ettől is byRinature a márka. Legyen az egy kész termék, vagy egy poszt az interneten, fotók, hírlevél, vagy éppen a weboldal, csomagolás, minden apró, de lényeges folyamat mögött is én vagyok, mivel én tényleg kicsit beleszeretek a cuccokba, amiket készítek, beleteszem a szívem/lelkem egy picike darabját, úgyhogy ezért is járom az örömtáncot minden rendelésnél, hiszen ilyenkor becsomagolom, és átadhatom a kreativitásom és szeretetem egy darabját, amit utána ezek a különleges emberek megtöltenek emlékekkel és élményekkel, ami nagyon szuper érzés.
Kik az elsődleges célközönséged?
Általában azt mondanám a tudatos-slow-fenntartható divaton belül is egy réteg az, aki vevő a retro és vintage mintákra és textilekre, 70-es éveket idéző szabásokra, harsányabb színekre, mintákra. Sokszor azt érzem, ez nagyon behatárol, itthon talán – még – nem annyira elfogadott, vagy érthető, amit csinálok, de ez nem tántorít el a célomtól, ha kell, minden 5 percben elmesélem a lényegét röviden.
Mely eddig kapott visszajelzésekre gondolsz vissza a legszívesebben?
Nem igazán tudnék kiemelni egy-egy ilyen alkalmat, mert úgy érzem, minden személyes találkozás, csomagátadás, és egyéb ilyen pillanat, az, amikor szuper első kézből kapott mosolyokat és történeteket hallhatok, hogy hetekig nézegette minden nap a webshopon megvan-e még az adott darab, és aztán végül az övé lett, és annyira boldog volt mikor megkapta, hogy azonnal rám ragadt a boldogsága.
Vagy amikor csak azért jött el valaki az adott kézműves vásárra mert látta, hogy én is ott leszek, és nyitásra ott volt, hogy tuti az övé legyen a kinézett ruhadarab, és még sorolhatnám. Hiszek abban egyébként, hogy mivel minden darab egyedi, így beleszeretős is. De legyen az egy apró üzenet, kedves komment, vagy egy kép, minden visszajelzés napokig feltölt pozitív energiával, főleg, ha éppen egy nehezebb helyzeten megyek keresztül, ami magyar kisvállalkozóként sajnos nem ritka.
Milyen jövőbeli terveid vannak?
Az elmúlt egy-két év elég nagy hullámvasút volt, így most érzem igazán azt, hogy kezdi megtalálni a márka az útját, és elindulunk azon az úton igazán. Tervben vannak többek között upcycle varrós workshopok, és pár dolog, amit nem szeretnék elkiabálni előre. Szeretnék többet beszélni a fenntarthatóságról és az upcycle kapcsolatáról, de nagyon sok ötletem van még amit szeretnék megvarrni, folyamatosan inspirálnak a zenék és a filmek, nagyon izgatott vagyok, milyen új embereket, élményeket tartogat számomra még a márka. Ahogy az egyik kedvenc idézetem mondja, bármi is lesz: „You just gotta keep livin’, man, L-I-V-I-N.”
Nyitófotó: byRinature