Mit szűrnek le a régi mesékből a mai gyerekek? – Rajtunk, szülőkön is múlik

Címlap / Életmód / Család / Mit szűrnek le a régi mesékből a mai gyerekek? – Rajtunk, szülőkön is múlik / 2. oldal

Mit szűrnek le a régi mesékből a mai gyerekek? – Rajtunk, szülőkön is múlik

A kutatásban probléma volt a Jancsi és Juliska mesével is, ami a gyerekeknek rémálmokat okoz. Az égig érő paszulyt pedig a valóságtól túlságosan elrugaszkodottnak tartották. A Hófehérke és a hét törpe pedig szerintük sértő a mélynövésű emberekre nézve, így ezt sem mesélik szívesen gyermekeiknek.

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

Hogy mi, szülők mit gondolunk egy meséről, és az valójában mit üzen, mit közöl egy gyermeknek, az gyakran nem fedi egymást. Ezek az ominózus mesék a Grimm-testvérek tolla nyomán szelídültek meg. Az eredeti verziók sokkal félelmetesebbek voltak, és az sem volt biztos, hogy gyerekeknek szóltak-e.

Akkor most mi legyen a mesékkel? 

Olvassuk a klasszikusokat, vagy ne? A kutatásban résztvevő szülők negyede nem olvassa ezeket a régi meséket a gyermekének, mert attól tart, negatív az üzenetük, és rossz hatással lehet a gyerkőcre. Valójában tartanak attól, hogy a gyerekek kérdezni fognak, és esetleg olyan témát érintenek, amelyeket a szülők nem akarnak. De vajon a gyermekekben tényleg ilyen mély nyomot hagynak a régi történetek? Vajon tényleg ennyire szigorúan el kell zárnunk őket tőlük?

Olvass még a témában

Véleményem szerint a mese az ma is csak mese, ahogy a mi gyermekkorunkban is az volt. A gyermekek nem változtak, csak mi, szülők lettünk kicsit mások. Máshogy gondolkodunk aktuális társadalmi problémákról, máshogy állunk embertársainkhoz, mint a régi felnőttek, a régi meseolvasók. 

Akárhogy is, a mi felelősségünk, hogy gyermekünknek válaszoljunk a kérdéseire. Az az egy biztos, hogy az olvasott, hallott mese érték. Értékes idő, amit a szülővel tölthet a gyermek, értékes szó, amit hallhat. És sok-sok értékes kérdés, amit feltehet. A mi dolgunk, hogy válaszoljunk ezekre. Akkor is, ha a mese klasszikus, akkor is, ha modern. 

Forrás

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik kínai állatjegy vagy? Ezt árulja el a személyiségedről
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.