„Kinek kellek majd három gyerekkel?” – Igaz történet egy fiatal nőről

„Kinek kellek majd három gyerekkel?” – Igaz történet egy fiatal nőről

Címlap / Életmód / Család / „Kinek kellek majd három gyerekkel?” – Igaz történet egy fiatal nőről / 2. oldal

Az internetnek sok rossz tulajdonsága, hátulütője van, de az biztos pozitívum, hogy sok igaz barátra tettem szert általa. Az egyik ilyen nagyon kedves barátom Anikó, akivel egy baba-mama csoportban ismerkedtünk meg úgy 14 évvel ezelőtt. Mindig csodáltam őt, ahogy lavírozik négy gyerekkel. Ő az az anya, aki mindent képes megoldani, jöjjön bármi, tegyen a sors akármekkora terhet a vállára. A története megható és felemelő egyben. Olyan életút, ami még nyolcvan év alatt is sok lenne… Anikó azonban még csak 43 éves.

Három gyerekkel egyedül maradni… nem is tudom elképzelni, mi zajlott Anikó lelkében. Semmibe vette saját magát, a gyerekeknek mindent egyedül kellett előteremtenie. Ez sokaknak olyan teher lenne, hogy egyből feladják. Bevallom, én is összetörnék, nem tudom, hogyan oldanám meg. De Anikó nem… ő csak a gyermekeiért élt. És reménykedett.

„A sok furcsa férfi kiakasztott. Aztán jelentkezett Tibor, a humorzsák. Gyönyörűen írt, vicces volt. Először azonban kiakadt a három gyerektől. Már-már azt hittem, nem jelentkezik, és bebizonyosodik, hogy tényleg nem kellek senkinek. Pár nap múlva azonban újra írt. Elmondta, hogy annyira jót beszélgettünk, hogy azért ő adna egy esélyt, még nem látott három gyereket egyben, de szereti a kihívásokat.

Átjött egy üveg borral, és hajnalig beszélgettünk. Körbevezettem a lakásban, megmutattam neki az alvó gyerekeket. Iszonyatosan jó humora volt, végigröhögtem az éjszakát, ahogy ő is. Azonnal egy hullámhosszon voltunk. Kicsit közhelyes, de olyan volt, mintha ezer éve ismerném őt. Azóta együtt vagyunk, vettünk közösen egy házat, alapítottunk egy vállalkozást, szóval az életem helyrezökkent, a régi átok mégsem volt igaz. Tiborral született egy közös kisfiunk is, és az, hogy a kapuzárás előtt még vállaltuk őt, életünk legjobb döntése volt.

És hogy hogyan működünk párként? Tibor soha nem megy el úgy mellettem, hogy ne adna egy puszit, vagy ne érintene meg. Ilyet előtte otthon sosem láttam.

Soha nem láttam, hogy apukám megölelte, megpuszilta volna anyukámat. Amikor házassági évfordulójuk volt, vett neki egy csokor virágot, de csak úgy odaadta se egy ölelés, se semmi. Ha ebbe születsz bele, azt gondolod, ennek így kell lennie.

Nem, nem kell így lennie, nem szabadna így lennie egyetlen családban sem. Akkor jössz rá, hogy hogyan kellett volna már eddig is élned, amikor váratlanul belecsöppensz és szembesülsz azzal, hogy ilyen is lehet. Ha nincs összehasonlítási alapod beleragadsz abba, amit gyanútlanul elfogadtál, azt veszed alapul, és még ha verbális bántalmazásban van részed, akkor sem tűnik fel, hogy te jó ég téged nem becsül, nem tisztel, nem szeret senki!

Tibor elfogadó, nem szól a csíkjaim vagy a túlsúlyom miatt, semmi miatt sem. Ő gyönyörűnek lát engem. Ha nincs ebéd, mert dolgoztam, és nem tudtam főzni, vagy tanultam a gyerekekkel, nem követelőzik, hanem gyorsan összedob valamit. Ilyet én előtte még sosem láttam. Sosem gondoltam, hogy így is lehet élni, hogy egy férfi olyasmit csináljon, ami a hagyományos női-férfi szerepektől eltér. És ő szó nélkül megteszi.

Hogy ez a lelkemnek mit jelent? Szárnyalok, őszintén boldog vagyok, és a gyerekek is ezt látják, hogy így kell bánni egy nővel. A lányaimnak helyén van az értékrendje, tudja milyen férfit kell majd keresniük.

A fiaim olyan mintát kapnak férfiasságból, hogy tudják, beléjük ég, látják, hogy kell bánni egy nővel, hogy kell viselkedni egy igazi családban: szeretetben, törődésben, megértésben, elfogadásban, ugyanabban a hajóban evezve, ugyanabba az irányba.” 

A gyermekek előtti szülői minták nagyon fontosak. Ezek nélkül nem alakul ki a gyermekekben az elvárás saját magukkal szemben, és nem tudják helyén kezelni a társukat sem. Az anyai és az apai minta is kell, ugyanakkor nem minden áron.

Egy anya (vagy egy apa) is fel tudja nevelni egyedül a gyermekét, de akkor mindkét mintát neki kell megtestesíteni, ami újabb terhet ró a megtépázott lélekre. Anikónak szerencsére nem kellett ezt felvállalni, mert megérkezett az életébe az a férfi, aki megfelelő társ és a gyermekeinek is megfelelő minta. 

Anikó szülei idő közben – 40 évnyi házasság után – elváltak. Anyukája elment, és soha többet nem ment vissza az édesapjához, aki seosem tudta megemészteni, hogy őt, az alfahímet elhagyták.

Társkeresés elvált nőként
damircudic/istockphoto.com

„Bennünket apu nagyon szeret, nem is gondolt bele abba, hogy az értékrendünk abból alakult ki, amit tőle láttunk. Nyilván nem volt szándékos, ám mégis sikerült elegyengetnie a nővérem és az én utamat is tudat alatt abba az irányba, ahol az önbecsülésünknek a szikrája sem található. A nővérem egyedül él, nincs gyereke, se párkapcsolata. Az 50-hez közeledik. Nekem négy gyerekem van, három apától, viharos időszakok, szélsőséges érzelmek az életemben, totál padló, mélypontok. Az biztos, hogy nem így terveztem kislány koromban.

B., az exem, avagy a másik alfahím, így negyvenen túl egy szobát bérel, másokkal közös lakásban, dolgozik, de minden nap iszik. Ennyire vitte. Született még egy gyereke, akit szintén elhagyott. Néha felhív, de csak mostanában, tíz évig nem keresett bennünket. Amikor beleszól a telefonba, hallom, hogy mindig részeg. Ha beszélünk, én többnyire hallgatok, mivel csak a saját problémáit darálja, igazi Mr. Ego.

Fel sem merül benne, hogy megkérdezze, mi hogy vagyunk, mi van a gyerekekkel, tud-e valamiben segíteni. Ha őszinte akarok lenni, már nem is figyelek. Ő csak mondja, én hallgatok, majd leteszem a telefont. Megfordulok, és elmosolyodom, mert ott van a családom. A gyermekeim, és az a férfi, aki megváltoztatta az életem. És ami talán még fontosabb, a gondolkodásmódomat.

A férfiak nem egyformák, és nem kell mindent elfogadni, amit az élet elénk sodor. Most már nyugodt folyó vagyok, nem háborgok, maximum azért, mert a gyerekek kamaszodnak.”

Pozitív zárás egy őrült történet végén. Az ámokfutásból nyugalom lett, egy család, amelynek tagjai összetartanak. Fontos üzenet mindenkinek: mindig lehet újrakezdeni. Akkor is, amikor már úgy tűnik, elnyel a sötétség.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»