A legjobb barátnőm két éve vált el és egy évvel ezelőtt úgy gondolta, itt az ideje belevágni újra az ismerkedésbe. Kisfia már beilleszkedett az új életbe és megszokta, hogy hétvégenként apával van, így barátnőm elkezdhetett újra társaságba járni.
Mivel elég korán házasodott, nem volt tapasztalata az online társkereséssel, és el is zárkózott tőle. Ahogy ő mondta, az „organikus” ismerkedésben hisz. Először futott pár kört az ismeretségi köre frissen – vagy nem annyira frissen – elvált férfijaival, de vagy nem volt kölcsönös szimpátia, vagy úgy érezte, hogy ezek a férfiak inkább a bugyijába keresik az utat, mint a szívéhez. Egyikük meg is mondta neki kerek perec, hogy ő hosszú évekig volt hűséges férj és most inkább kalandozna egy kicsit ahelyett, hogy megint beleugrana valami komolyba.
Miután az ismeretségi kör által bemutatott udvarlókkal nemvolt szerencséje, elkezdett szórakozóhelyekre járni.
Ott először ledöbbentette, hogy mennyi fiatal srác kezdte el csapni neki a szelet – egy tízest egyébként simán letagadhatna –, de ez maximum szórakoztatta, mint lelkesítette, ugyanis továbbra is komoly kapcsolatot keresett, nem egyéjszakás kalandot.
Ezután jutott el oda, hogy telepítette az egyik népszerű, „húzogatós” társkeresőt. Ugyan felkészítettük a faragatlan és – finoman fogalmazva – egyből a lényegre térő üzenetekre, mégis meglepődött, mennyien írtak rá mindössze annyit, hogy „szex?”.
Több jópofa, intelligens férfival is eljutott a tartalmas csetelésig, de azok vagy eltűntek egy idő után, vagy ő rázta le őket, mert hetek után sem voltak hajlandóak elhívni randira.
Végül összejött az első találkozó, ami remekül sikerült és már-már belelkesedett tőle. Egészen addig, amíg a harmadik randi alkalmával az úriember meg nem jegyezte, mintegy teljesen mellékesen, hogy három gyereke van – ez még nem lett volna gond – és házas is. Itt a barátnőm kicsit elkeseredett, de annyi jóvágású, értelmes férfival levelezgetett akkoriban, hogy még reménykedett, csak lesz köztük normális is.
A második randin éppen romantikusan fagyiztak egy sráccal, amikor annak megszólalt a telefonja, felvette és beleszólt, hogy éppen egy „haverjával” van, de mindjárt visszacsörög.
És még ő volt felháborodva, amikor a barátnőm felállt és azonnal faképnél hagyta. A harmadik delikvensről kiderült, hogy hosszú ideje nem dolgozik és az anyjával él, a negyedik – és egyben utolsó – „lovag” pedig nem fogadta el az udvarias visszautasítást és mindenhonnan le kellett tiltani, mert folyamatosan hisztiző és már-már fenyegetőző üzeneteket küldözgetett. Ennél a pontnál mondta a barátnőm, hogy köszöni, ő ebből nem kér többet, inkább vár a szőke hercegére és ha évekig nem jön senki, az sem érdekli. Ahogy ő fogalmazott:„Egyszerűen elfáradtam és érzelmileg kimerültem, nincs kedvem az online játszmákhoz, sem energiám a sok hazugsághoz.”
Természetesen megértettük, hogy elcsüggedt a sorozatos csalódások miatt, de hogy azért mégis kimozduljon, pár hónap múlva elhívtuk raftingolni, ahova mi évek óta járunk, ő viszont még sosem volt velünk. Már az első napon észrevettük, hogyan néznek egymásra az egyik magas, jóképű túravezetővel, aki szintén pár éve vált el és van egy kislánya. A túra végeztével számot cseréltek és igen, kitaláltad: majdnem fél éve együtt vannak és nagyon boldogok.
A tanulság tehát az, hogyha az ember nem görcsöl rá a társkeresésre, nem gubózik be, hanem élvezi az életet és pozitív marad, akkor előbb-utóbb „organikusan” is be fog toppanni az életünkbe az, akire vártunk.
Kép forrása: stockasso/depositphotos.com