Kisebb-nagyobb félreértések
Nem csak a lájkok és a kapcsolati státuszok miatt generálnak problémát a közösségi oldalak, bár az tény, hogy nem segít, ha egy vita után a szerelmed „bonyolultra” állítja a viszonyotokat. Van, aki árgus szemekkel követi, ki lett a szerelmének az új ismerősre, és persze számon is kéri, mikor kerített sort rá. Egyeseknél veszekedésre ad okot az is, ha bármelyik korábbi ex az ismerősök között szerepel, és nem került nyomban tiltólistára.
Másoknál a kapcsolat alapköve az, hogy be tudnak lépni egymás közösségi oldalára, miközben vannak, akik úgy gondolják, még házasságban is a magánszféra súlyos megsértése a jelszócsere. Ezek a kisebb-nagyobb félreértések, zavaró dilemmák egyértelműen csak azért léteznek, mert létrejöttek a közösségi oldalak.
Az azonban tőletek függ, mennyire engedtek teret ezeknek a problémáknak: letörölhetitek magatokat, de le is iratkozhattok egymás frissítéseiről, így legalább egyikőtök sem fog egy-egy lájkon, kommenten idegeskedni. Olvass még a témában
„Nem találok egy rendes férfit sem” – Harmincas nők vallomásai a párkeresésről
„Már nem akaszkodom a férfiakra” – Nők mesélnek az önbizalmuk erősödéséről
Ezekkel a bombabiztos tippekkel még fantasztikusabb lesz az orgazmusod
„Azt mondta a lányunknak, hogy az Anyák napja egy hülye ünnep.” Mikor szerettél ki végleg a partneredből?
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






