Nincs ennél szebb, nemesebb, bátrabb, önzetlenebb cselekedet.
Köszönjük, hogy vagytok nekünk. Köszönjük, hogy miközben egy ismeretlen és bizonytalan világ hétköznapjaiban próbálunk eligazodni, megteremteni a lakáshitel és az új kis cipő árát, megőrizni a higgadtságunkat, abban a nyugodt tudatban tehetjük ezt, hogy a gyerekünk egy olyan helyen van, ahol éppen olyan fontos a biztonsága és jó kedve, mint otthon is.
Hálásan köszönjük, hogy kitartotok, hogy bátornak mutatjátok magatokat. Köszönjük, hogy a rengeteg extra feladat mellett sem lettetek kedvetlenek. Köszönjük, hogy mosolyogtok, köszönjük, hogy nem adjátok fel. Hálásak vagyunk, hogy most, amikor távol maradnak a nagyszülők és az ő segítségük, számíthatunk rátok.
Tudjuk, milyen áldozatot hoztok. Nem felejtjük el: amikor majd a gyerekeink felnőnek, ez a járvány pedig történelem lesz, és azt kérik, meséljek majd róla, én mesélni fogok a hősökről, akik segítettek megmenteni a világot. És ezekben a történetekben ott lesztek majd ti is. Olvass még a témában
„Nem tudtam, miért nem tudok megváltozni” – Egy negatív családban felnőni megbéníthat felnőttkorban
„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat” – Nagyszülők, akik átlépték a határokat
Milyen gyakran telefonálsz a barátaiddal? Az orvosok szerint ezért lenne rá szükséged
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkA tanároknak jobb lehet az orvosi maszk, mint a szövetmaszkA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





