Család / Életmód

Ezekkel játsszon az óvodás gyerkőc! Alapjátékok óvodásoknak

Ezekkel játsszon az óvodás gyerkőc! Alapjátékok óvodásoknak

Közismert, hogy egy kisgyerek szinte bármivel, akár egy papírdarabbal is képes eljátszani, hiszen a számunkra kevésbé érdekes dolgokban is megtalálják a szórakozást. Ennek ellenkezője az, amikor a szülő minden játékot megvesz a gyereknek, amit csak meglát, és játékok óriási kupacaival van tele a gyerekszoba. Hogy könnyebben döntsünk a megvásárolandó játékokkal kapcsolatban, íme egy lista az alapjátékokról.

Fa építőjáték

A fajátékok igazi klasszikusoknak számítanak a gyerekjátékok terén. Nagyban fejlesztik a gyerek egyensúlyérzékét, mivel az egymásra rakott elemeknek stabilan kell állnia, emellett segítik az izomkoordináció fejlődését is.
A különféle daraboknak köszönhetően a játék segít a formák felismerésében és csoportosításában, és segít a súly, hosszúság és egyéb, méretbeli különbségek pontosabb érzékelésében és megértésében.

Gyurma

A gyurma szinte minden gyereknek óriási kedvence. Könnyen alakítható, bármikor újrahasználható, és szinte bármi elkészíthető belőle. Nagyban javítja a kézügyességet, mivel többfajta finommozgást is gyakoroltat a gyerekkel.
Emellett fejleszti a kreativitást és az alkotni akarást, a szem-kéz koordinációt, a megfigyelőképességet, valamint nem utolsó sorban az erősebb mozgás segít levezetni a feszültséget is.

Babák

A babákat, plüss állatokat sok anyuka aggódva szemléli, mivel a poratkák miatt akár veszélyt is jelenthetnek a kicsikre. Tény, hogy nem cél rengeteget felhalmozni ezekből, és fokozottan érdemes ügyelni a tisztántartásukra, de ha ez teljesül, akkor kiváló segítői lehetnek a gyereknek.
Biztonságérzetet nyújtanak, ha fél a gyerek, és a segítségével olyan szerepjátékokat is játszhatnak, amelyek segítenek feldolgozni az esetleges frusztrációkat.

Rajzeszközök

Rajzeszköznek számít a ceruza, a filc, a zsírkréta és minden olyan eszköz, amit a gyerek a rajzolás során használni tud. Ezek bármelyike fejleszti a szem és a kéz összehangolásának képességét, erősíti a kreativitást és egyben fejleszti a gyerek szépérzékét is.
Nem véletlen, hogy a gyerekpszichológusok is a gyerekrajzok elemzésével ismerik meg legjobban a gyereket, mivel ezek segítenek a kicsiknek kifejezni önmagukat.

Puzzle

A puzzle, vagyis a kirakós játékok nem véletlenül annyira népszerűek a gyerekek – és sok szülő – körében. Nagyban hozzájárulnak ugyanis a megfigyelőkészség fejlesztéséhez, hiszen az apró darabokon meg kell látni a kép részleteit.
Segítenek a puzzle-ek abban is, hogy a gyerek könnyebben felismerje a rész és egész viszonyát, nem utolsó sorban pedig a problémamegoldó képességre is fejlesztő hatással van.

Labda

A labda talán minden gyereknél alapjátéknak számít, mióta világ a világ. Az egyszerűségéből is fakadó népszerűségén túl azonban olyan fontos hatásai vannak a gyerekre nézve, mint a mozgáskészség fejlesztése, a kézügyesség és a kar, illetve a láb izmainak fejlesztése.
Külön előnye, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk a mozgásuk közben egy másik tárgy mozgásához is igazodni.

Járművek

Az utcán manapság a legtöbb gyerek kismotorral, biciklivel vagy rollerrel közlekedik. Ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy fejlesszék a gyerek tájékozódó-képességét, a térlátást, és a szem-kéz koordinációt.
Az állóképesség folyamatos fejlesztése érdekében érdemes a gyaloglást is beiktatni, de az biztos, hogy ezek a kis járművek is nem csak élményt, de fejlődésbeli pozitívumot is nyújtanak a gyerekeknek.

Hinta

A hintázást sokan még felnőtt korban is szeretjük: elandalít, megnyugtat és közben jókedvre is derít. Ezen túl a gyerekek esetében javítja az egyensúlyérzéket, és nem utolsó sorban javítja a lelki egyensúlyt is.
A ritmikus mozgás oldja a feszültséget, ezért főleg a szeparációs szorongás idején lehet nagy segítség szülőnek és gyereknek egyaránt. A hintázás emellett javítja a tanulási képességeket, így az iskolában való helytállást is segíti.

Társasjátékok

A társasjátékoknál különösen fontos, hogy betartsuk a feltüntetett életkori határokat, nehogy túl nehéz játékot mutassunk elsőre a gyereknek, ami elveheti a kedvét a későbbi társasozástól is.
Érdemes minél többet társasozni a gyerekekkel, mert azon túl, hogy az együtt töltött kellemes idő élményét adja neki, egyben segíti őt a türelem megtanulásában, valamint megtanítja alkalmazkodni a többiekhez és a szabályokhoz.

Játék, játék, játék

A felsoroltak igazán csak az alapjátékokat tartalmazzák, mégis lefedik mindezt a szerepet, amelyet egy jó játékszernek be kell töltenie a gyerek fejlődése szempontjából.
A hangsúly egyáltalán nem a mennyiségen vagy az áron van, hiszen egy egyszerű labda, néhány filctoll és egy kis gyurma igazán nem tartoznak a legdrágább játékok közé. Nem lehet véletlen, hogy mi is főleg ezekkel játszottunk gyerekkorunkban.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást