Így óvhatod hatékonyan a gyermekeidet a betegségtől

Így óvhatod hatékonyan a gyermekeidet a betegségtől

Címlap / Életmód / Egészség / Így óvhatod hatékonyan a gyermekeidet a betegségtől

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy a gyermekek nem veszélyeztetettebbek a COVID-19 vírussal szemben, mint a felnőttek sőt, utóbbiak teszik ki az eddig ismert esetek jelentős részét. A gyermekek esetében általában enyhe kórismék jelentkeznek: jellemzőek a meghűléshez hasonló tünetek, mint amilyen a láz, orrfolyás, köhögés, de gyakran jelentkezik hányás és hasmenés is.

A Centers of Disease Control and Prevention, az Amerikai Egyesült Államok felügyelete alatt álló kormányzati szerv szerint egyelőre nem ismeretes, hogy egyes gyermekeknél nagyobb lehet-e a súlyos lefolyás kockázata, pl. akkor, ha az adott gyermeknek mögöttes betegségei, vagy speciális egészségügyi szükségletei vannak. Abban azonban mindenki egészségügyi szervezet egyetért, hogy rengeteg a tünetmentes hordozó, köztük pedig számos gyermek terjesztheti a kórt anélkül, hogy betegnek tűnne. Bár elsősorban nem rájuk veszélyes a koronavírus, a kicsiknek mégis kulcsszerepük van abban, hogy le tudjuk-e győzni a kórt.

Tanítsd meg, hogyan óvhat meg másokat!

Már az egészen kicsiket is fontos megtanítani arra, hogyan tudják óvni a környezetükben élőket a megfertőződéstől, és ez nem csupán most kulcsfontosságú – a közösségbe kerülés során ugyancsak lényeges. Tudnia kell, hogy:

  • a kezeit gyakran és helyes technikával fertőtlenítse,
  • kerülje a betegeket
  • a koronavírus esetében tartson megfelelő távolságot,
  • helyesen tüsszentsen és köhögjön,
  • zárt helyen, nagyobb közösségben viseljen maszkot.

Természetesen nem kell, hogy ő végezze az otthonotok fertőtlenítését, de fontos megmutatnod neki, melyek a fertőződés szempontjából veszélyes gócpontok, a nagyobbak pedig be is szállhatnak a munkába. Takarítsátok együtt a közös használatú háztartási helyiségeket, fordítsatok nagyobb figyelmet a kilincsekre, kapcsolókra, távirányítókra, telefonokra, stb. A játékokat is gyakrabban kell most fertőtleníteni, ide értve a plüssöket, építőkockákat, bicikliket.

Éljetek a társadalmi távolságtartás lehetőségével!

A gyerekeknek éppúgy szüksége van a társaságra, mint a felnőtteknek, bár úgy 4-5 éves korig a szülők jelenléte is kielégítő a kicsik számára. A nagyobb gyerekek már sokkal jobban szenvednek a kortársak hiányától, ám a COVID-19 terjedésének lassításának kulcsa az érintkezés lehető legnagyobb mértékű korlátozása. A gyerekeknek most távolságot kell tartaniuk egymástól és csak az egy háztartásban élőknek ajánlatos együtt játszaniuk, a közös használatú játékokat, beleértve a játszótereket is erősen ajánlott elkerülni.

Annak érdekében, hogy a gyermekek megőrizhessék a társadalmi kapcsolatokat ebben a nehéz élethelyzetben, segíts a gyermekednek telefonhívásokat, videó beszélgetéseket lebonyolítani! Így tartani tudják a kapcsolatot a barátaikkal, de persze a nagyszülők, unokatestvérek se maradjanak ki a sorból.

Ha a körülmények miatt már nem tudsz otthon maradni a gyermekeddel, gondosan mérlegeld, ki lehet a legmegfelelőbb helyzetben ahhoz, hogy vigyázzon rá. Ilyenkor sokszor idősebb rokonokhoz kell fordulni segítségért, ám ebben az esetben még szigorúbban korlátozd, kikkel érintkezhet a gyermeked, és saját magadra is kiemelten vigyázz, hiszen a fertőzést te is átadhatod a kisebbeknek – akik ugyancsak továbbadhatják a kórt. 

TatyanaGI/depositphotos.com

Próbáld óvni a stressztől!

A legtöbb szülő a legjobbat próbálj nyújtani a gyermekének, ám ez az átlagos hétköznapokon sem egyszerű – nemhogy akkor, amikor mi magunk is elvesztettük a kontrollt a saját életünk felett. Nagyon ügyelned kell ugyanakkor arra, hogy a túlzásba vitt aggódás, az állandó stresszhelyzet hatással van a gyermekekre is. Vannak olyan tünetek, amik árulkodnak arról, hogy a gyermeked már most küzd ezzel az élethelyzettel: folyton szomorú, egészségtelen étkezési vagy alvási szokások bukkannak fel nála, nehezen koncentrál, vagy figyel, rendszeresen kiborul, „hisztizik”.

A szorongás csökkentésére nagyon lényeges, hogy időt szánj a beszélgetésre, a vírusról is szót ejtve, természetesen a gyermek korának megfelelően.

Válaszolj a felmerülő kérdésekre és oszd meg a koronavírussal kapcsolatos tényeket oly módon, hogy a gyermeked megértse! Ebben segítségedre lehetnek a tájékoztató videók, mesékkiskönyvek, amik direkt a kicsiknek készültek.

Magadon is biztosan érzed, mennyire lényeges most új értelmet, új feladatokat találni a hétköznapok során és ez a kisebbeknek is pont ennyire fontos. Nekünk, felnőtteknek kell segítenünk, hogy továbbra is aktívak maradhassanak: akár a négy fal között, vagy az udvaron is lehet játszani, tornázni, kerékpározni, labdázni. Most minden eddiginél lényegesebb az aktivitás! Ha van rá lehetőségetek, rendszeresen sétáljatok, túrázzatok a kietlen területeken, természetesen a lakhelyetek közvetlen közelében.

Karantén idején is van rá mód, hogy odabenn múlassátok az időt, mégpedig aktívan. Ebben ovis tornák, nagyobbaknak edzős videók, vagy éppen táncszünetek nyújthatnak segítséget.

A mindennapos rutinhoz, az új ütemtervhez könnyen alkalmazkodnak a gyerekek, a lényeg az, hogy legyen kerete a napjuknak. A te feladatod, hogy újrahangold a hétköznapokat és a hétvégéket: ragaszkodjatok a fekvési, kelési rutinhoz, a tanulási időhöz, a szabadfoglalkozáshoz, az étkezésekhez és persze a korábban említett testmozgáshoz, játékhoz.

VIDEO Íme a 10 legolcsóbb szobanövény, amit imádni fogsz

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!