A Biblia és a tudomány – nem is állnak olyan távol

Jankovics Anna
Írta: ,
A Biblia és a tudomány – nem is állnak olyan távol

Szeretnénk hinni, hogy az ókor népe ostobább volt, mint mi, ám folyamatosan bebizonyosodik, hogy jóval bölcsebbek voltak nálunk. Elég csak Hippokratészra gondolnunk, aki már jóval előttünk rájött az étkezés fontosságára. Övé a mondás: Az vagy, amit megeszel. Nem csak a filozófusok mondtak ki okosságokat, hanem például a Biblia is.

Hetedíziglen

A Hellinger-féle terápia – a szisztematikus fenomenológikus családterápia – szerint létezik egy közös családi lélek, a morfogenetikus mező. Rupert Sheldrake bebizonyította, hogy ez a mező létezik, azaz, létezik az összetartozó élőlények közötti láthatatlan háló.
Hellinger szerint azért vannak olyan problémáink, melyek folyamatosan visszatérnek, sőt ,öröklődnek’, mert hiba került ebbe a rendszerbe, amit ki lehet javítani. A terápia igen nagy hatékonysággal működik. A Biblia azt írja erről, hogy bűneink hetedíziglen öröklődnek

Házasság előtti nemi élet

A Biblia és vallás úgy véli, hogy csak a házasságon belüli szexuális élet az egészséges, a maszturbáció pedig káros. Tudjuk, hogy van Hepatitis, AIDS.

Ám van egyéb probléma is.
Bizonyított, hogy az idősebb apák több kóros genetikai mutációt örökítenek át gyermekükbe, mivel nem igaz az, hogy minden ejakuláció után sértetlenül termelődik vissza a sperma.
A DNS minden egyes osztódáskor rövidül. Addig nincs probléma, míg az információt nem tartalmazó, úgynevezett telomer kopik, ám kb. 50 osztódás után már az információt tartalmazó rész fog sérülni.

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!