Kos
A kosok nagyon erőteljes személyiségek, és talán a legönfejűbbek is az összes jegy közül. Kezdeményező, érdeklődő alkatú egyéniségek, azonban szörnyen nehezen viselnek minden egyes kudarcot, vagy éppen ellentmondást. Mondjuk, ezzel sok esetben nem kell számolniuk, mert olyan kitartással vértezték fel őket, hogy a végletekig elmennek. Ez már gyermekkorban is igaz rájuk.
A legjobb, ha valamilyen sporttevékenységet már nagyon hamar beiktatsz a mindennapjaitokba, így segítheted levezetni a felesleges energiáit, és a felgyülemlett feszültségeit.
Sok esetben önzőnek tűnhetnek, hiszen ekkoriban még nem tudják, miként kellene gyengédnek lenni, odafigyelni másokra, szülőként neked kell megtanítanod arra, hogyan legyen toleránsabb, törődőbb. Vezetik a társaságot, és saját törvényeiket mintegy ráerőltetik a többiekre.
Ez kívülről erőszakosnak tűnhet, de ők annyira vezéregyéniségek, hogy teljesen ösztönszerű számukra a viselkedésük. Azonban nem is annyira a kis csapat teljesítménye számít, hanem az, amit saját maguk letesznek az asztalra, tehát a kosokat elsősorban az egyénileg elért céljaik vezérlik. Olvass még a témában
Felkelő jegyed meghatározza egész lényedet: többet elárul rólad, mint a csillagjegyed
Földsugárzásban aludni? 5 szempont, amikor a fekhelyedet megválasztod
Botticellitől da Vinciig: A csillagjegyed elárulja, melyik festő tükrözi a lelked
„Én vagyok a férjem, a tinédzser fiam és a tízéves kislányom bokszzsákja.” – Érzelmi terhek, amiket az anyák cipelnek
Szülőként nincs értelme szembeszállni ezzel az ösztönnel, teljesen felesleges megpróbálni megtörni a kos gyermeket, mert nem fogsz sikerrel járni. Sokkal inkább arra kell törekedned, hogy rávezesd, a felbecsülhetetlen mértékű energiát és terveit hogyan tudja jó célokra használni, a megfelelő helyen és időben kamatoztatni. Arra kell rávilágítanod, hogy bár jók a szándékai, a felvezetést még gyakorolnia kell, mert azt a többiek agresszív magatartásnak foghatják fel, és így ellenállnak ahelyett, hogy segítenének neki, barátkoznának vele.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






