Az orosz koronavírus-vakcina: minden amit tudnod kell

Az orosz koronavírus-vakcina: minden amit tudnod kell

Címlap / Hírek / Az orosz koronavírus-vakcina: minden amit tudnod kell

Kutatások kiderítették, hogy eléggé alacsony a bizalom a kínai és orosz koronavírus-vakcinákkal szemben, míg a nyugati verziókban viszonylag bíznak az emberek – ez pedig nem is véletlen. Nem feltétlenül a vakcina maga a probléma, hanem az, hogy nagyon kevés információ érhető el róluk a neten, így pedig nehéz független szakértőknek véleményt mondaniuk. Most az orosz verziót vesszük górcső alá.

Hogyan működik az orosz vakcina?

Az orosz vakcinát Szputnyik V néven dobták piacra. A Szputnyik V a brit AstraZeneca vakcinájához hasonlóan egy modernebb harmadik generációs vektorvakcina. Andenovírust, azaz hordozóként viselkedő vírust használ ahhoz, hogy immunválaszt váltson ki. A kórokozó valójában teljesen ki van „belezve”, ténylegesen csak hordozóközegként működik.

A Szputnyik két módosított adenovírus segítségével váltja ki az immunválaszt, vagyis egy régóta használt módszert alkalmaz (míg a német-amerikai vakcina egy teljesen új megoldással dolgozik). A két beoltás között az eddigi vizsgálatokban több mint 5 nap különbséget hagytak, és 92 százalékos hatékonyságot mértek a fejlesztő intézet közlése szerint.

SputnyikV vakcina működése
sputnikvaccine.com

Milyen eredmények születtek a teszteken?

Az eddigi vizsgálatok, amelyek tudományos publikációkban megjelentek, csak az első és második klinikai kutatási fázisra vonatkoztak – ezzel alapvetően az a probléma, hogy a harmadik fázis dönti el ténylegesen a hatékonysági százalékot, illetve azt, hogy nagyobb alanyszámon is biztonságos-e az oltás használata. 

Mivel erről nincsenek tudományos kutatások, legalább is egyelőre, az orosz hivatalnokok bejelentéseire támaszkodhatunk: korábban Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója kijelentette, hogy a vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V posztregisztrációs tesztelésében 24 ezer önkéntes vesz részt.

A vakcina egyébként azért kapott nagy sajtóvisszhangot, mert az oroszok szerint nem lehet rá alkoholt inni. Hamar kiderült azonban, hogy az alkoholfogyasztást korlátozni kell, SARS-CoV2 elleni vakcináció idején, nem pedig teljesen felfüggeszteni. Ez amúgy a többi vakcinára is igaz.

Mi a helyzet az engedélyeztetéssel?

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»