Az önbecsapásnak az énkép javítására való felhasználását számos összefüggésben megfigyelték már. Például Uri Gneezy, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem közgazdászprofesszora a közelmúltban kimutatta, hogy segíthet igazolni a munkánk során felmerülő esetleges érdekellentéteket.
Egy 2020-as tanulmányban Gneezy arra kérte a résztvevőket, hogy vállalják el befektetési tanácsadók vagy ügyfelek szerepét. A tanácsadók két különböző lehetőséget kaptak a mérlegelésre – mindegyik más-más kockázattal és más-más kifizetéssel járt. Azt is közölték velük, hogy jutalékot kapnak, ha az ügyfél a két befektetés valamelyikét választja.
A kísérletek egyik sorozatában a tanácsadóknak már a kísérlet elején elmondták ezt a lehetséges jutalmat, mielőtt elkezdték volna mérlegelni a különböző lehetőségeket. Miközben látszólag a legjobb választást javasolták az ügyfél számára, sokkal nagyobb valószínűséggel választották a számukra kedvező ajánlatot. Olvass még a témában
Megérteni és túlélni: így érzem magam anyaként a kiskamaszkor hullámvasútján
Zsófi Svájcban telepedett le, ma természetgyógyászként és akupunktőrként segíti mások gyógyulását
Családfakutatás: amikor a családi legendák összeomlanak
Legtöbb ennyi napra kellene vásárolnunk. A pazarlásmentesség mikéntjei
A vizsgálat többi részében azonban a tanácsadóknak csak azután mondták el ezt a lehetséges jutalmat, miután kaptak egy kis időt, hogy mérlegeljék mindegyik előnyeit és hátrányait. Ezúttal kevesen döntöttek úgy, hogy a jutalom befolyásolja döntésüket; becsületesek maradtak azon céljukhoz, hogy a legjobb tanácsot adják az ügyfélnek.
Mit jelentenek az eredmények?
Gneezy szerint az a tény, hogy a személyes előnyök ismerete csak az első forgatókönyvben befolyásolta a résztvevők döntését, arra utal, hogy önámításuk tudattalan volt; megváltoztatta az előnyök és kockázatok kiszámításának módját anélkül, hogy tudatában lettek volna az elfogultságnak, így azt érezhették, hogy továbbra is az ügyfelek érdekében cselekszenek. A második forgatókönyv szerint teljesen új gondolkodásmódra lett volna szükség, amit nehezebb lett volna maguknak igazolni.
„Egyszerűen nem tudták meggyőzni magukat arról, hogy etikusan fognak cselekedni”
– mondja.
Ily módon az önámítás az erkölcsi érzékünk védelmének egyik módja – mondja Gneezy. „Ez azt jelenti, hogy továbbra is jó embereknek tekinthetjük magunkat” – mondja – „még akkor is, ha tetteink mást sugallnak.”
Az önámításnak ez a formája a legnyilvánvalóbban a pénzügyi tanácsadókra vonatkozhat, de Gneezy szerint a magánegészségügy számára is fontos lehet. A jó szándék ellenére az orvos öntudatlanul becsaphatja magát azzal, hogy azt gondolja, a drágább kezelés a legjobb a beteg számára – anélkül, hogy felismerné az önámítást – mondja.
