„Amikor sokkal fiatalabb voltam, ez az egész terület csak egy átlagos aszfaltozott út volt, autókkal, parkolóval és néhány virágágyással. Egy nap, amikor 17 éves voltam, az egyik virágágyás elkezdett összeomlani” – mondja Antonio Nicoletti építőmérnök és várostervező Matera egyik központi terén állva.
A beomláskor munkásokat hívtak, hogy megnézzék, mi történik a föld alatt. Kiderült, hogy a virágágyás egy óriási ciszterna tetején épült, amely az ősi Sassi, Matera régi barlangnegyedének szomszédságában van. A körülbelül i.sz. 850 óta lakott Sassi negyedet az olasz kormány az 1950-es évek elején „vergogna nazionale”-nak (nemzeti szégyenfoltnak) nyilvánította, amikor kiderült, hogy a lakosok nyomorban éltek, és nem volt megfelelő hozzáférésük tiszta vízhez, áramhoz vagy szennyvízhez. A Sassit kiürítették, és a 20 000 lakost a modern külvárosokban lévő újonnan épült lakóházakba költöztették.
Hihetetlenül fejlett volt egykor a kisváros
A ciszterna újrafelfedezése sokakat megdöbbentett, mind Olaszországban, mind azon kívül. Sok materani számára azonban – azok számára, akik a Sassiban nőttek fel, és azok leszármazottai számára – ez csak megerősítette azt, amit már tudtak: Matera nem egy elmaradott hely. A szegénység, a túlzsúfoltság és a széles körben elterjedt betegségek miatt bekövetkezett tragikus bukása előtt Matera egy sikeres, fejlett közösség volt, amely lenyűgöző földalatti esővízgyűjtő és csatornázási rendszerrel rendelkezett. Olvass még a témában
A 9. századtól kezdve a Sassi a földbirtokosok, kézművesek és kereskedők – később pedig a parasztok és pásztorok – szorosan összetartó közösségének adott otthont, akik alkalmazkodtak a nagyrészt kopár, sziklás környezethez. Kőből épült házaik hűvös telet és forró, sivatagi nyarat is kibírtak. A házaik mögötti puha mészkőbe vájt barlangok pedig ideálisak voltak az élelmiszerek tárolására, mivel állandó hőmérsékletet tartottak fenn.
A lakosok egy egyszerű, de ötletes, kőből faragott víztározórendszert is létrehoztak, amely összegyűjtötte és megszűrte az esővizet. „Egy város számára nagyon fontos a vízfolyásokhoz való hozzáférés” – mondta Sabrina Centonze, az alacsony hatású lakhatásra szakosodott építész. „Ezek hiányában Matera kihasználta a forrás- és esővizet, és különböző célokra alkalmas, különböző típusú ciszternákba gyűjtötte őket.”
A hulladékot, a szennyvizet és a trágyát újrahasznosították. A nagyrészt önellátó közösség a saját terményeit az alatta lévő lakás tetején vagy a régi kővárost körülvevő vidéken kialakított kertekben termesztette.
