Olaszország meseszép kisvárosa, ami szégyenteljes múltat takar

„Amikor sokkal fiatalabb voltam, ez az egész terület csak egy átlagos aszfaltozott út volt, autókkal, parkolóval és néhány virágágyással. Egy nap, amikor 17 éves voltam, az egyik virágágyás elkezdett összeomlani” – mondja Antonio Nicoletti építőmérnök és várostervező Matera egyik központi terén állva.

A beomláskor munkásokat hívtak, hogy megnézzék, mi történik a föld alatt. Kiderült, hogy a virágágyás egy óriási ciszterna tetején épült, amely az ősi Sassi, Matera régi barlangnegyedének szomszédságában van. A körülbelül i.sz. 850 óta lakott Sassi negyedet az olasz kormány az 1950-es évek elején „vergogna nazionale”-nak (nemzeti szégyenfoltnak) nyilvánította, amikor kiderült, hogy a lakosok nyomorban éltek, és nem volt megfelelő hozzáférésük tiszta vízhez, áramhoz vagy szennyvízhez. A Sassit kiürítették, és a 20 000 lakost a modern külvárosokban lévő újonnan épült lakóházakba költöztették.

Hihetetlenül fejlett volt egykor a kisváros

A ciszterna újrafelfedezése sokakat megdöbbentett, mind Olaszországban, mind azon kívül. Sok materani számára azonban – azok számára, akik a Sassiban nőttek fel, és azok leszármazottai számára – ez csak megerősítette azt, amit már tudtak: Matera nem egy elmaradott hely. A szegénység, a túlzsúfoltság és a széles körben elterjedt betegségek miatt bekövetkezett tragikus bukása előtt Matera egy sikeres, fejlett közösség volt, amely lenyűgöző földalatti esővízgyűjtő és csatornázási rendszerrel rendelkezett.

A 9. századtól kezdve a Sassi a földbirtokosok, kézművesek és kereskedők – később pedig a parasztok és pásztorok – szorosan összetartó közösségének adott otthont, akik alkalmazkodtak a nagyrészt kopár, sziklás környezethez. Kőből épült házaik hűvös telet és forró, sivatagi nyarat is kibírtak. A házaik mögötti puha mészkőbe vájt barlangok pedig ideálisak voltak az élelmiszerek tárolására, mivel állandó hőmérsékletet tartottak fenn.