Az biztos, hogy ha szerelmes vagy, ezer százalék, hogy nem úgy indítasz egy kapcsolatot, hogy egyszer majd nyitott lesz, és mások is betekintést nyerhetnek ebbe. A nyitott házasságot sokan lehetőségként élik meg, így biztosítva a testi, szexuális pluszt, ami esetleg nincs meg a felek közt már. Ha egymással nem tudják megélni a szexuális vágyaikat, kétesélyes a dolog: vagy tönkremegy a házasság, és zátonyra fut a kapcsolat, vagy elfogadják, hogy szeretik egymást, csak valami másra vágynak. Ekkor felmerül a nyitott házasság lehetősége, ami végső soron egy döntés mindkét fél részéről.
Anna és Viktor
„Ezer éve együtt vagyunk, és már 12 éve házasságban élünk. Az első időszak nagyon jó volt, egy hullámhosszon voltunk”– meséli Anna. „Aztán jött egy mélypont, és éreztük mindketten, hogy így nem maradhat az, ami kettőnk közt van. Viktor ötlete volt, hogy próbálkozzunk másokkal is. Eleinte kétkedve fogadtam a dolgot, furcsa volt, hiszen szeretjük egymást. Nem értettem, hogy mi haszna lehet a kapcsolatunknak abból, ha másokkal fekszünk le. Szabályokat állítottunk fel: senki nem hozza haza a partnerét, mindig elmondjuk egymásnak, mi volt, soha nem vetjük egymás szemére a történteket, ha érzelmileg belebonyolódunk, akkor azonnal elmondjuk a másiknak, hogy lépni tudjunk. Ez most működik, egymással is sokkal jobb a szex és maga a kapcsolat profitált ebből.”
Anna és Viktor csak nyert a nyitott házasság lehetőségéből, hiszen mindketten elfogadták és jónak tartották ezt a felállást. Másoknál azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Olvass még a témában
„Félúton úgy döntött, más színű körmöket akar, de rögtön” – Szépségipari szolgáltatók horrorsztorijai
A legénybúcsú már rég nem a vőlegényről szól – sokkal inkább a barátok ürügye a dorbézolásra
„Miért vagytok ilyenek…?” kérdeztem a férfiaktól és a válaszok többsége vegytiszta agresszió volt
A fiatal szinglik 77 százaléka így talál szerelmet – nem az online társkereső a megoldás

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






