A kutatások szerint nyaggatni valakit ugyanolyan kellemetlen a nyaggatónak, mint annak, aki ezt elszenvedi, így mindkét fél érdeke ezt elkerülni. Szinte minden kapcsolat állandó konfliktusforrása a házimunka, ezért fontos, hogy az ebből fakadó feszültségekre a pár megoldást találjon. A veszekedés, zsarolás, panaszkodás és kiabálás helyett konstruktívabb egy kis kedvességgel és fifikával megközelíteni a helyzetet, ebben nyújthat segítséget az alábbi öt tipp.
3/5 Ne szabj határidőt
Megkéred valamire a párod, mire ő azt mondja, hogy „” és még órák múlva is az x-box előtt görnyed. Ismerős szituáció? Igen, ilyenkor nehéz megállni, hogy az emberben ne menjen fel a pumpa és ne essen neki a másiknak, hogy mozduljon már meg, de sajnos le kell nyelnünk a bosszúságunkat, mert azzal csak rontunk a helyzeten.
A férfiakról tudni kell, hogy nem szeretnek időre dolgozni, így a határidőket nem fogadják túl jól.
Ha nem szabod meg, hogy a feladatát mikorra kell elvégeznie, szabadságot adsz neki, hogy akkor lásson neki, amikor ő szeretné. Lehet – sőt, biztos – hogy nem fog egyből ugrani, de így még mindig több esélyed van, mintha leállnál nyaggatni.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!