A nők a házasságban valóban elsárkányosodnak? 

A nők a házasságban valóban elsárkányosodnak? 

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A nők a házasságban valóban elsárkányosodnak? 

Az 1980-as évek végén megjelent egy kézikönyv, amelyet az írója valószínűleg a szórakoztató, nevettető írások köréhez kívánt sorolni. Legalábbis ez volt az első benyomásom a cím alapján, amely így hangzik: Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról. Megjelenését követően szinte azonnal bestsellerré vált, és több mint 100 ezer példányban elkelt. Tévéműsorok, újságok egyaránt nagy érdeklődéssel fogadták a könyvet, és nemsokára ellenkönyvek is napvilágot láttak (ám erről később).

A tervezett hahotázás helyett valamiért (tudom miért, de nem illő erről beszélni, ezért hanyagolom) valamiféle kellemetlen feszengés lett úrrá rajtam. Olyasmi, mint amit éreztem Mark Twain Ádám és Éva naplója olvasása közben; ami megbéklyózott a nagynevű magyar pszichiáter A nő  című írásának fellapozását követően. És valami hasonló feszélyezettség és döbbenet volt jelen a Kulcs a nőkhözHódítási és párkapcsolati ismeretek férfiaknak esetében is. 

Tudom, hogy az előbb felsorolt könyvek más-más műfajt képviselnek. Mindössze azért kerültek felsorolásra, mert ugyanazt az érzéssort mozgósították bennem. Próbáltam ellenállni ennek a vulkánként feltörő szubjektív reakciónak a lapozgatások során, hiszen ezeket a szerzők nevettetésnek, tanácsadásnak, útbaigazításnak szánták, ám valamiért torkomban akadt a hangvételük, az üzenetük. Biztosan velem van a gond. Nagy a valószínűsége annak, hogy hajlamos vagyok az elsárkányosodásra. 

Lássuk a Dr. Bartha András sikerkönyvében szerepeltetett női elsárkányosodási lépcsőfokokat. Kíváncsi vagyok, hogy én, te mennyire tudunk azonosulni a kis betekintéseket követően az itt szerepeltetett sárkényfejekkel, illetve –típusokkal? Mivel ez csupán egy felvázolás, így korántsem tudok olyan aprólékosan kidolgozott képpel szolgálni, mint a szerző. 

A bestselleríró a kézikönyv elején arról ír, hogy a nő tulajdonképpen egy csoda, és egy sor kedveskedő jelzővel zeng mintegy dicshimnuszt a gyengébbik nemről, hogy idézzek néhányat: szép, bájos, kedves, kitartó, csoda, energikus, az élet számos területén helytáll, varázslatot visz az életbe, ezért nem meglepő, hogy könyvek ezrei szólnak dicséretéről. Már-már elhittem és ringatóztam egy mesebeli rózsafelhőn, amikor egy morózus De! kettéhasította a mámort. De – írja a kézikönyv szerzője – „e csodálatba mindig belekeveredik egy gombostűhegynyi mellékgondolat. Régóta és sokakban megfogalmazódott már, hogy a nőkkel kapcsolatban sötét rejtély, titok lappang.” 

A szívemhez kapok? Derült égből villámcsapásként ért a sok kedves jelzőt követő „sötét rejtély, titok” olvasása, és egy kérdés hasít belém: tényleg? Hogy régóta és sokakban fogalmazódott meg ez? A férjem vajon miért nem beszélt nekem erről soha?

Az Aranysárkánytól az Ólomsárkányig

Az egyik ellenkönyvíró által „sárkányológusnak” nevezett kézikönyvszerző útjába azonban nem gördülhetett akadály, hogy nehogy valaki ne ismerje fel a nyilvánvaló jeleket, és aztán összekerüljön egy sárkányosodásra erős hajlandóságot mutató személlyel. Pennát ragad és bemutatja, mint válik az Aranysárkányból Ólomsárkány. Később abba is beavatja olvasóit, hogy a női nem valójában az erősebbik nem… csak nagyon jól leplezi.

Én sem tudtam, hogy mik a jellemző tünetei annak, hogy az ismerkedés, udvarlás szakaszában még – a  szerző által –  szexisnek, bájosnak, tündérinek, fantasztikusnak becézett nőben hogyan kezdenek lassan kifejlődni (a már egyébként lappangó) sárkányfejecskék… Ideje volt a megvilágosodásnak. 

Kristina Stepanidenko/unsplash.com

A sárkányfejek kifejlődése a házasság során

A maszkozó nő, akinek egyetlen célja a mindenről  mit sem tudó férfi bekebelezése, uralma alá hajtása lassan-lassan levedli nőbőrét és kezdetét veszi – az idézem – „pikkelyesedés”. A házasság biztonságába immár belépett nő a sárkányológus véleménye szerint: megtöri a férfi akaratát, átformálja szokásait, kontrollálja és tehetetlenné teszi a férfit, rákényszeríti akaratát a férfire. (Hát ezért a női nem a valójában erősebbik nem…Csak jól leplezi azt.) 

Az első és a második fej rögtön a házasságkötést követően kezd kikandikálni, ám a folyamat az elsárkányosodási hajlamtól eltérő intenzitású lehet. Vannak olyan nők is, akiknek a második sárkányfejük már az első gyermek születésekor felbukkan. De a sárkányfejekhez szem is kell, azt a gyermek nem láthatja, csakis a férj. A harmadik és negyedik fej kifejlődési periódusa egyes nőknél már a terhesség során megkezdődik. Ilyenkor a sárkányfejek még nem látványosak, csak valamiféle csökevény, embrionális formában jelennek meg, és szorosan összefonódnak a pikkelyesedési szakasszal. 

Az ötödik fej már feketeöves terep, mert csak az egészen különleges nők számára adatott meg. Ez egy olyan sárkényfejtípus, amely időnként előbukkanhat, majd visszabújhat eredeti helyére. Ez a szerző elmondása alapján egy „abszolút veszélyes” sárkányfej, amelynek „minden tulajdonsága rossz.” Ez ugyanis egy „tűzokádó fej”, ami képes sebet ejteni a férfi egyéniségén. 

A hatodik fej azért érdekes, mert ez csak a vő számára válik láthatóvá, és kizárólag annak a nőnek jelenik meg, akinek van veje. 

A hetedik sárkányfej már az elsárkányosodási folyamat tetőpontja, ami leginkább a fiús anyóssal egy háztartásban élő házasok esetében mutatkozik meg. Igen erőteljes sárkányfej.

Szerencsénkre azonban nincs tizenkettedik szakasz, Dr. Bartha András könyvében a hetedik sárkányfejjel zárul az elsárkányosodás. 

dinachi/istockphoto.com

Fekete és fehér sárkány 

Kutakodni kezdtem, hogy vajon tényleg el kell keserednem, hiszen nő vagyok, így eleve elsárkányosodásra ítéltettem. Kerestem a kiutat. Megtudtam, hogy a legfőbb rossz megtestesítője, akit Szent Györgynek kell legyőznie, a gonoszt jelképező mitikus lény – a sárkány – alakja tulajdonképpen összemosódottan él a köztudatban. A keleti (jó, fehér) és a nyugati (gonosz, fekete) sárkányjellemzők egyvelegeként.

Az egyik szerző feltette a jogos kérdést, hogy: ha a sárkány annyira kegyetlen, akkor miért kerülhetett sor jónéhány sárkányjelképpel összefonódó – és ilyen megvilágításból értehetetlen – tettre a történelem folyamán. Amire gondolt: miért szerepeltek eleink övein sárkányt ábrázoló csatok? Miért alapított egyik uralkodónk Sárkányrendet (Kegyesség és Igazság mottóval)? Miért a sárkányok voltak a kincsek őrzői? 

Ha a keleti sárkányokra gondolunk, ott bizony a szépség, a varászerő megtestesítői, az élet vize és a jóság őrzői.

Ezzel megmagyarázhatók a hadi jelképként használt sárkányos eszközök. Hiszen ki akarná a gonosz jelképét a zászlójára, övére tűzni. Az rossz ómen lenne. Ám ahogy haladtam a kutatásban, és kezdett bennem megcsillanni a reménysugár, hogy mégsem lehet olyan kegyetlen dolog ez a sárkányosdi, belebotlottam a fehér és fekete sárkány tárgyalásába… Ahol a fehér sárkány, a jó sárkány, és kizárólag hímnemű, jóságos, bölcs és halhatatlan. A fekete sárkányt pedig a Vasorrú Bába hozza világra, és csak nők tartozhatnak ebbe a típusba… 

Nincs kiút: minden nő elsárkányosodik (!/?)

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!