Mint annyi mindent, úgy tűnik, a flörtölés művészetét is az evolúciós tényezők irányítják. Akár a megjelenés, akár a viselkedés szerepét nézzük, mindenhol tetten érhető az evolúció irányítása, még ha ezt nem is tudjuk.
A legfontosabb külső szempontok
Ismerkedésnél először a másik külseje kelti fel az érdeklődést, ezen belül is meghatározó az arcszerkezet, arcforma. A férfiaknak általában a kerekebb arcú, babás megjelenésű arc tetszik, amelyet nagy szemek, kis áll és sima bőr jellemez. A nők a jellegzetes, határozott vonású férfiakhoz vonzódnak a kutatások szerint: a szögletes állkapocs és erős szemöldök kimondottan nyerő.
A színeknek is fontos szerepe van, ugyanis egy tanulmány szerint a vöröset viselő nőket vonzóbbnak találja a másik nem, az ikonikus piros rúzs és az arcpirosító sikere ezért töretlen évtizedek óta.
A testalkat is lényeges a vonzalom kialakulásánál. A férfiakat a homokóra testalkat vonzza, vagyis a klasszikusnak mondott keskeny derekú, szélesebb csípőjű, teltebb keblű megjelenés, amely a termékenységre utal. A nőknek a magas, izmos férfiak tetszenek, akikben állítólag a potenciális védelmező társat látják. Az öltözködésnek fontos szerepe van abban, mennyire emeli ki vagy éppen rejti el a keresett evolúciós jegyeket: nem véletlen, hogy a nőknek annak idején kitalálták az alakot hangsúlyozó egybeszabott ruhákat vagy a férfiaknak a széles vállakat, magas testalkatot megmutató öltönyöket. Olvass még a témában
Teszt: Ő az igazi? 5 kérdés, ami segít kideríteni
Hőségriadó a randin: erre figyelj, ha kánikulában találkozol a kiszemelteddel
„Összevarrtam a gatyaszárát és hajnalban szenvedett az öltözéssel” – Vicces bosszúk: Hogyan tanítjuk móresre a férjünket?
Kivel vagy kompatibilis a holdjegyed alapján és mit jelent ez rád nézve?
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






