Kiskanál, nagy ügy
Mindegy, hogy ki és mennyit mosogatott, biztos, hogy a mosogatóban – durvább esetekben a mosogató mellett – záros határidőn megjelenik egy kiskanál, rajta kávéfoltokkal, esetleg néhány csepp joghurttal, aminek egészen egyszerűen nincs gazdája.
Ha nem te hagytad ott, és nem lakik veletek egy harmadik fél, vagy rejtőzködik a konyhában egy házi kobold, akkor persze könnyű kiderítened az igazságot, de egy bírósági tárgyaláson sem mennél sokra az egy az egy ellen véleményütköztetésben.
A dráma csúcspontja egyébként az szokott lenni, amikor az egyik fél rámutat, hogy mindössze 2 másodperc lett volna elöblíteni a fránya evőeszközt, mire a másik megkérdezi, hogy akkor miért nem öblítette el, ahelyett, hogy vitába kezdett. Lássuk be, magas labda volt. Olvass még a témában
„Egy hónap alatt megkeresem, amit más egy év alatt” – Miért regisztráltál OnlyFans-re?
Ha ebben a hónapban született, hetek alatt elfelejt – ha viszont ebben, még évek múlva is titokban téged keres a tömegben
A legénybúcsú már rég nem a vőlegényről szól – sokkal inkább a barátok ürügye a dorbézolásra
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkEzek a leggyakoribb válóokok, és így tehetsz ellenük – Nem is gondolnád, mi van a listán!A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






