Nemhogy csökkenne, egyre több a nemi betegek száma – és még új kórok is feltűntek

Nemhogy csökkenne, egyre több a nemi betegek száma – és még új kórok is feltűntek

Címlap / Életmód / Egészség / Nemhogy csökkenne, egyre több a nemi betegek száma – és még új kórok is feltűntek

Azt gondolhatnánk, hogy manapság egyre inkább kézenfekvőbb és magától értetőbb kérdés a védekezés, hiszen mindannyiunkat felvilágosították – ráadásul a csapból is ez folyik. Azonban a növekvő nemi betegek száma, és az újonnan felbukkanó kórok nem arra engednek következtetni, hogy az emberek jóval felelősségteljesebben gondolkoznának, mint korábban. A szexuális kalandozások egyre népszerűbbek és könnyebben elérhetőek, mint valaha – gondoljunk csak a népszerű „párkeresőkre”, közösségi média platformokra, ahol az ismerkedések és alkalmi találkozások rekord idő alatt létrejönnek.

Egyre több a beteg Európában is

Az Európai Járványügyi Központ a tavalyi év végén kiadott egy nyilatkozott, ami alapján jól kirajzolódik, hogy egész Európában emelkedik a nemi betegek száma. Külön kiemelték a szifiliszes, a gonorrhoeás és az LGV-fertőzötteket. A felsorolást illetően meg kell említenünk, hogy az LGV sokak számára még hallomásból sem ismerős, aminek az az oka, hogy 2003-ban jelent meg újra a kontinensen, előtte évtizedekig egyetlen egy beteget sem regisztráltak. A fertőzések sajnos gyorsan szaporodtak, több mint a duplájára nőttek az elmúlt időszakban, miközben a szifiliszes és a gonorrhoeás betegek pedig ténylegesen meg is duplázták a számukat.

Egyedül a chlamydia esetében nem számoltak be számottevő növekedésről, de ennek jelentősrészt az is az oka, hogy ez a nemi betegség a legelterjedtebb, tehát már eleve nagy számban fordul elő a fertőzöttség. Azonban még így is 30 000 új, regisztrált beteggel „büszkélkedhet” ez a kór.

Sajnálatos tény, hogy biztosak lehetünk benne, a regisztrált betegeknél jóval többen érintettek. Az egészségügyi szolgáltatók sokszor nem jelentik a fertőzéseket, vagy a betegek egyszerűen nem mennek el orvoshoz. További tény az is, hogy sok nemi betegségnek nagyon hosszú a lappangási ideje, vagy éppen tünetmentes a páciens, ám sajnos ennek ellenére is fertőz, így a betegség észrevétlenül is tovább terjedhet.

Mit kell tudni az LGV-ről?

Az LGV (lymphogranuloma venereum) elsősorban a trópusokon elterjedt betegség, ami az elmúlt években hazánkban ismételten felütötte a fejét. Ez a kór elsősorban a férfiakat fertőzi, és leginkább a végbéltáji területen okoz panaszokat, ugyanis fájdalmas és gennyes, időnként véres székletürítéssel jár. A hímvessző is érintett lehet, ott seb jelentkezhet, a húgycső váladékozhat, de jellemző módon a lágyéki nyirokcsomó is fájdalmasan begyullad. Szerencsére viszonylag könnyen kezelhető, háromhetes antibiotikum kúrával. Az LGV elsősorban anális és vaginális érintkezés során terjed, de közös szexuális eszközök használatával is átvihető.

Nemhogy csökkenne, egyre több a nemi betegek száma - és még új kórok is feltűntek

Mit kell tudni az MG-ről?

Az MG (mycoplasma genitalium) az előrejelzések szerint annyira veszélyes, hogy szuperbaktériummá is alakulhat, és így ellenállóvá válhat a kezelésekkel szemben. A bakteriális fertőzés a férfiakat és a nőket is gyakran érinti, és kellően kínos, kellemetlen tüneteket okoz: nők esetében hasi fájdalom, gyulladás lép fel, továbbá sűrűn előfordul a vérzés szeretkezés után, illetve két menstruáció között is. A betegséget orális szex után csak minimális eséllyel lehet elkapni, ellenben szexuális együttlét alatt annál könnyebb. Sajnos sűrűn előfordul, hogy félrediagnosztizálják a betegeket, vagy a kezdeti, nem túl fájdalmas tünetekkel az érintettek nem fordulnak időben orvoshoz. Ennek eredménye nem csak a fertőzés továbbadása, hanem akár meddőség is lehet.

Sovány vigasz, de mindkét említett nemi betegség egyszerű módon megelőzhető: monogám kapcsolatot folytatva a fertőzés esélye gyakorlatilag nulla, óvszerhasználattal pedig nagyon minimális. Nagyobb kockázati tényező (pl. sűrűbb partnerváltás, vagy óvszer nélküli szeretkezés) a saját, és mások érdekében is célszerű szűrésekre járnod. Sajnos fertőzhetsz úgy, hogy azt sem tudod, beteg vagy, illetve, komoly szövődményekkel is számolhatsz egy-egy kezeletlen nemi betegség esetén.

Képek forrása: stockveres.gmail.com/Depositphotos.com

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!