Szögezzük le rögtön az elején: most nem az olyan extrém esetekről fogok beszélni, amikor valaki egy bántalmazó kapcsolatból menekül – bár ott sem hiszem, hogy a szándékos károkozás vagy bosszú bárkit előremozdítana.
Bőven látok azonban a baráti, ismerősi körömben házasságokat, amelyekben az emberek egészen egyszerűen elhidegülnek egymástól, rájönnek, hogy mégis mást akarnak az élettől, vagy az egyik vagy másik fél valaki másba lesz szerelmes.
Még egy közös megegyezésen alapuló válás is egy érzelmileg megterhelő helyzet, nem is beszélve arról, ha valakinek még jogos sérelmei is vannak – például, mert a házastársa megcsalta, vagy más módon árulta el.
Nem azt mondom, hogy ilyenkor nincs helye egy kiadós kibeszélésnek a barátnőkkel vagy barátokkal, de őszintén nem értem azokat az embereket, akik hónapokkal, vagy akár évekkel a válásuk után is a saját sérelmükben dagonyáznak, és szemmel láthatóan kísérletet sem tesznek az előremozdulásra, sőt a környezetüktől is elvárják, hogy változatlan energiával gyűlöljék az exüket. Ugyanazt az embert, akit életük egy pontján annyira szerettek, hogy esküt tettek rá, hogy minden körülmények között kitartanak mellette. Olvass még a témában
„Megbocsátottam, de hiba volt” – A különbség a jó és a rossz félrelépő között
Mi számít megcsalásnak? 10 nőt kérdeztünk, hol húzódik a határ
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






