„Sajnálom, de ha gyűlölködve válsz el, rossz embernek tartalak”

„Sajnálom, de ha gyűlölködve válsz el, rossz embernek tartalak”

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Sajnálom, de ha gyűlölködve válsz el, rossz embernek tartalak”

Különmenni valakivel, akivel együtt terveztétek leélni az életeteket, érzelmileg minden bizonnyal megterhelő dolog. De ha ez valakinek elég indok arra, hogy gyerekes vagdalkozásba kezdjen, akkor nem tudok másra gondolni, mint arra: nyilvánvalóan a házasságra sem volt elég érett az illető.

VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Szögezzük le rögtön az elején: most nem az olyan extrém esetekről fogok beszélni, amikor valaki egy bántalmazó kapcsolatból menekül – bár ott sem hiszem, hogy a szándékos károkozás vagy bosszú bárkit előremozdítana.

Bőven látok azonban a baráti, ismerősi körömben házasságokat, amelyekben az emberek egészen egyszerűen elhidegülnek egymástól, rájönnek, hogy mégis mást akarnak az élettől, vagy az egyik vagy másik fél valaki másba lesz szerelmes.

Még egy közös megegyezésen alapuló válás is egy érzelmileg megterhelő helyzet, nem is beszélve arról, ha valakinek még jogos sérelmei is vannak – például, mert a házastársa megcsalta, vagy más módon árulta el.

Nem azt mondom, hogy ilyenkor nincs helye egy kiadós kibeszélésnek a barátnőkkel vagy barátokkal, de őszintén nem értem azokat az embereket, akik hónapokkal, vagy akár évekkel a válásuk után is a saját sérelmükben dagonyáznak, és szemmel láthatóan kísérletet sem tesznek az előremozdulásra, sőt a környezetüktől is elvárják, hogy változatlan energiával gyűlöljék az exüket. Ugyanazt az embert, akit életük egy pontján annyira szerettek, hogy esküt tettek rá, hogy minden körülmények között kitartanak mellette.

És lehet, hogy ezzel a véleményemmel nem leszek népszerű, de viszolygok azoktól az emberektől, akik most teli szájjal ócsárolják az exüket, mindenhol kiteregetik a szennyesüket, és azt várják, hogy a környezetük is részt vegyen ebben a drámában.

Megértem, hogy vannak helyzetek, amikor a baráti viszony fenntartása egykori házastársunkkal nem opció, de nem kellene még ilyenkor is arra törekednünk, hogy emelt fővel, méltósággal és tisztelettel lépjünk ki egy kapcsolatból?

Pláne akkor, ha ebből a kapcsolatból gyerekek is születtek.

LittleBee/istockphoto.com

Ha csak „szimpla” válásról van szó, el tudom fogadni, hogy a szakítás körüli időszakban nem feltétlenül képes mindenki arra, hogy a lehető legjobb arcát mutassa. Ha a gyermekünk apját vagy anyját engedjük éppen el, szerintem igenis képesnek kell lennünk arra, hogy felülemelkedjünk a saját sérelmeinken.

Hiszek az őszinteségben, hiszek abban, hogy a gyerek életkorának és érettségi szintjének megfelelően kommunikáljunk vele a megváltozott viszonyokról, de hiszek abban is, hogy bármennyire mélyek is a saját sebeink, nyeljünk egy nagyot, és ne mondjunk olyat a gyerekünk apjáról vagy anyjáról, amit fáj neki hallani tőlünk.

Mindegy, mennyire vagyunk megbántva. Mindegy, ki kezdte és mindegy, a másik hogyan viselkedik. Nem hiszem, hogy van mentség arra, hogy ha már úgy alakult, hogy a szülők elválnak, ne a gyerekeik érdekét helyezzék a saját önérzetük fölé, és ne tegyenek meg mindent azért, hogy ők a lehető legkevésbé sérüljenek a folyamat során. Mert mégiscsak fontosabb kellene hogy legyen a gyerekünk boldogsága, mint az, hogy bebizonyítsuk: nekünk van igazunk.

Nyitókép: Anchiy/istockphoto.com

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!