Segít a negyedik oltás, de nem ússzuk meg vele az omikront

Segít a negyedik oltás, de nem ússzuk meg vele az omikront

Címlap / Hírek / Segít a negyedik oltás, de nem ússzuk meg vele az omikront

„Ezek nagyon előzetes eredmények. Még egyáltalán nem publikálták őket, de közöljük, mert megértjük, hogy a nyilvánosságnak fontos, hogy minden lehetséges információt megkapjon a negyedik adagról a lehető leghamarabb” – mondta Dr. Gili Regev-Yochay, a Sheba Medical Center fertőzésmegelőzési és ellenőrzési osztályának igazgatója, aki egy virtuális sajtótájékoztatón nyilatkozott újságíróknak az adatokról.

A Pfizer vakcinát már két hete, a Moderna vakcinát pedig egy hete követjük nyomon. Azt látjuk, hogy a Pfizer vakcina két hét elteltével az antitestek és a semlegesítő antitestek számának növekedését mutatja. Ez szép eredmény, még egy kicsit magasabb is, mint ami a harmadik adag után volt” – mondta Regev-Yochay. „De ez valószínűleg nem elég az omikronnal szemben.

Decemberben a Sheba Medical Center megkezdte a vakcinák negyedik adagjának tesztelését egészséges emberek körében. Ez még a veszélyeztetett csoportban végzett emlékeztető oltás bevezetése előtt történt, így ez az első ilyen jellegű tanulmány.

ArtistDNGphotography/istockphoto.com

A vizsgálatban 154 egészségügyi dolgozó vett részt, akik a Pfizer/BioNTech vakcina negyedik adagját, 120-an pedig a Moderna oltóanyag negyedik adagját kapták meg. Egy kontrollcsoport is vett részt a vizsgálatban, akik nem kaptak negyedik oltást.

Regev-Yochay elmondta, hogy bár a kutatók az antitestek növekedését tapasztalták azok körében, akik megkapták a negyedik oltást, az omikron által okozott fertőzések elleni védelemhez szükséges antitestek szintje „valószínűleg túl magas a vakcina által adotthoz képest, még akkor is, ha az jó vakcina”. Ennek ellenére azt mondta, hogy valamivel kevesebb fertőzést figyeltek meg azok között, akik megkapták a vakcinát, mint a kontrollcsoportban.

Nem biztos, hogy szükséges minden ember számára

Regev-Yochay hozzátette, nem volt szignifikáns különbség a Pfizer/BioNTech adagot kapók és a Modernával oltottak között. „Úgy gondolom, hogy valószínűleg helyes az a döntés, hogy engedélyezik a negyedik vakcinát a veszélyeztetett populációk számára” – mondta.

„Hasznos lehet, de valószínűleg nem elég ahhoz, hogy támogassa azt a döntést, hogy az egész lakosság megkapja a negyedik oltást.”

A negyedik oltás beadására már Magyarországon is lehetőség van, de egyelőre nincs szó arról, hogy ezt mindenkinek meg kellene kapnia. Az NNK ajánlásában is az szerepel a negyedik adag oltással kapcsolatban, hogy „a 4. ismétlő oltás beadásáról dönthet az oltóorvos, amennyiben ezt a három oltásban már részesült 18 éven felüli személy kéri, és a 3. booster oltás beadása óta már 4 hónap eltelt. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és vagy háziorvossal.”

A WHO szerint a harmadik oltás még egyértelműen szükséges volt, a következő adag oltások szélesebb körben történő alkalmazását azonban mindenképpen meg kell vizsgálni. A teljes lakosság ilyen gyakori oltása komoly terhet jelent az egészségügyi rendszerre is, illetve elképzelhető, hogy a Covid további variánsaihoz az egészséges szervezet már alkalmazkodik. Ha utóbbi bekövetkezik, az emberek megfelelő oltottság mellett tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelik át a betegséget.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!