Hegyi múmia
Az 1500-as években három inka gyereket bedrogoztak kokacserjével és alkohollal, majd rituális áldozatként az Andok hegység egyik üregében hagyták őket. A két lány és egy kisfiú teste olyan tökéletes épségben maradt meg, hogy a mai napig úgy tűnik, mintha csak aludnának. Az Inka Birodalomban nem volt ritka az emberáldozat bemutatása az isteneknek és meglepő, de ezek a gyerekek a ruhájuk alapján tehetős, nemesi családból származtak.
Élő múmia
A Sokushinbutsu az a buddhista szertartás, ami az illetőt még életében előkészíti a halál utáni mumifikálásra. Eddig 24 szerzetes-múmiát találtak, a legrégebbi a 14. századból maradt ránk.
A szerzetesek szigorú „éhezéses diétát” tartottak haláluk előtt, ami azt jelentette, hogy csak összetört tűlevelet és fenyőgyantát ettek, hogy az összes zsír eltávozzon testükből. Végül nem ittak, hogy minél jobban kiszáradjanak és halálukhoz is ez vezetett, miközben mantrákat ismételgettek. A Sokushinbutsu gyakorlását 1879-ben tiltották be Japánban. Olvass még a témában
Tanévkezdés után is helytállnál? Teszteld az általános műveltségedet!
Lekörözöd egy egyetemi felvételiző tudását? Bizonyítsd be ezzel a kvízzel!
A hely, ahol igazi régésznek érezheted magad: fosszília keresés Budapesthez közel
Miért van szüksége a felnőtteknek is játékra? A válasz meglepőbb, mint gondolnád
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






