5 mondat, amit kisgyerekes anyukaként utálok hallani

Ha azt mondom, hogy jól alszik, ügyesen eszik vagy nem hasfájós, az nem jelenti azt, hogy az életem az újszülöttel egy séta a parkban. Nekünk is megvannak a magunk gondjai és az aggodalmaink, csak éppen próbálok a szerencsésebben alakult dolgokra koncentrálni. A picit is tapasztaltabb anyukáktól azonban szinte kivétel nélkül jön a ledorongolás: majd sírós lesz, ha jön a foga, majd nem alszik, ha beindul a mozgásfejlődés, majd lesz baj a hozzátáplálásnál. Mintha nem jutna elég dolog minden napra, amin aggódhatok. Miért akarod, hogy előre féljek dolgoktól, és miért arról akarsz beszélni, ami nehéz lesz?

Mindenkinek nehéz, és a nyomás, a stressz néha már elviselhetetlen. Ahelyett, hogy még egy lapáttal próbálsz terhet rakni a vállamra, inkább támogass.

Ez nem mártíromsági verseny: ha látod, hogy fáradt vagy kimerült vagyok, ne azt mondd, hogy ez még csak rosszabb lesz, inkább meséld el, milyen, amikor először rád nevet, amikor megteszi az első lépést, vagy először azt mondja, anya. Segíts erőt találni, ahelyett, hogy csak még mélyebbre nyomnál.

Bármi is a mondat vége, szinte biztos lehetsz benne, hogy a válaszom de. Vagy, ha eddig nem tettem, most majd elkezdek tőle félni. Ez a mondat jellemzően egyébként is azt implikálja, hogy KELLENE félnem valamitől, esetleg azt, hogy azt feltételezed, hogy amit csinálok, az veszélyes lehet. Pedig biztos lehetsz benne, hogy a gyermekorvossal, védőnővel konzultálva döntöm el, hogy például mikor viszem ki először a levegőre, milyen gyógyszert adok neki, ha az szükséges és még azt is, mikor vágom le először a körmeit. A nyomás így is óriási, semmi szükség rá, hogy még valaki – főleg egy idegen a parkban – azt éreztesse velem, hogy valamit nem jól csinálok.