Körülötte forog az életem, hozzá szervezem a napjaimat, persze, hogy róla beszélek a legtöbbet. És örömmel beszélek róla, és imádom meghallgatni mások tapasztalatát az anyaságról, erről a semmihez sem fogható, őrült érzelmi hullámvasútról, ami az eddigi életem egyik legfantasztikusabb kalandja. De ha az alábbi mondatokat meghallom, legszívesebben azonnal véget vetnék a beszélgetésnek.
„Szia, anyuka!”
Persze, a gyerek születése utáni legelső találkozáskor akár még cuki is lehet. Másodszor esetleg még vicces. De harmadszorra már minimum zavaróvá kezd válni. Biztos, hogy kedvességből és jóindulattal csinálod, de én egyetlen embernek lettem az anyukája, másoknak továbbra is a barátnője, kollégája, szomszédja vagyok, a személyiségeim ezen részei nem oldódtak fel az anyaságban, szóval hacsak nem te is az én méhemből érkeztél erre a világra, inkább szólíts a nevemen.