Körülötte forog az életem, hozzá szervezem a napjaimat, persze, hogy róla beszélek a legtöbbet. És örömmel beszélek róla, és imádom meghallgatni mások tapasztalatát az anyaságról, erről a semmihez sem fogható, őrült érzelmi hullámvasútról, ami az eddigi életem egyik legfantasztikusabb kalandja. De ha az alábbi mondatokat meghallom, legszívesebben azonnal véget vetnék a beszélgetésnek.
„Jól alszik? Majd ez megváltozik, amikor…”
Ha azt mondom, hogy jól alszik, ügyesen eszik vagy nem hasfájós, az nem jelenti azt, hogy az életem az újszülöttel egy séta a parkban. Nekünk is megvannak a magunk gondjai és az aggodalmaink, csak éppen próbálok a szerencsésebben alakult dolgokra koncentrálni. A picit is tapasztaltabb anyukáktól azonban szinte kivétel nélkül jön a ledorongolás: majd sírós lesz, ha jön a foga, majd nem alszik, ha beindul a mozgásfejlődés, majd lesz baj a hozzátáplálásnál. Mintha nem jutna elég dolog minden napra, amin aggódhatok. Miért akarod, hogy előre féljek dolgoktól, és miért arról akarsz beszélni, ami nehéz lesz?
Mindenkinek nehéz, és a nyomás, a stressz néha már elviselhetetlen. Ahelyett, hogy még egy lapáttal próbálsz terhet rakni a vállamra, inkább támogass.
Ez nem mártíromsági verseny: ha látod, hogy fáradt vagy kimerült vagyok, ne azt mondd, hogy ez még csak rosszabb lesz, inkább meséld el, milyen, amikor először rád nevet, amikor megteszi az első lépést, vagy először azt mondja, anya. Segíts erőt találni, ahelyett, hogy csak még mélyebbre nyomnál.
Mindenkinek nehéz, és a nyomás, a stressz néha már elviselhetetlen. Ahelyett, hogy még egy lapáttal próbálsz terhet rakni a vállamra, inkább támogass.
Ez nem mártíromsági verseny: ha látod, hogy fáradt vagy kimerült vagyok, ne azt mondd, hogy ez még csak rosszabb lesz, inkább meséld el, milyen, amikor először rád nevet, amikor megteszi az első lépést, vagy először azt mondja, anya. Segíts erőt találni, ahelyett, hogy csak még mélyebbre nyomnál.