Katonaként történt, hogy 24 órát talpon voltam, majd még 12 órát, mert beteg lett, aki leváltott volna az őrségben. Amikor végre bedőltem az ágyba, borzasztó rémálmom volt: véres, még mozgó, de halott csecsemőket láttam, a szüleik nejlonba csomagolt testrészei kúsztak feléjük, keservesen nyöszörögve. Izzadtan, sikoltozva ébredtem, de a legrosszabb az volt, hogy még napokig nem voltam önmagam. Leszidott egy tiszt, amiért dúdoltam, én pedig nem is tudtam, hogy dúdoltam. Ebédnél a többiek szóltak, hogy tíz perce nem szólalok meg, csak bámulok magam elé, mint egy zombi. Végül ez a furcsa állapot elmúlt, de azóta is előttem vannak a halott csecsemők arcai.