Megvan az a pillanat, amikor szülőként teljesen biztos vagy benne, hogy most neked kellene irányítanod a helyzetet? Nem azért, mert hatalommániás vagy, hanem mert „így szokás”.
Mert ezt láttuk a szüleinknél, és mert ez tűnik logikusnak, magától értetődőnek. És akkor jön a gyereked, aki nem azt csinálja, amit „kellene”, amit te csináltál az ő korában. Nem (mindig) hisztizik, nem csapkod, nem vágja magát a földhöz. Egyszerűen elmondja, miért nem ért egyet. Nyugodtan, összeszedetten, olyan érvekkel, amikre hirtelen nem is tudsz mit mondani.
Mennyi mindent újratanulhatunk felnőttként!
Mindig is büszke voltam arra, hogy nálunk gyakorlatilag „elmaradt” a dackorszak, mert a lányomat annyira könnyű volt észérvekkel meggyőzni, hogy soha nem fordult elő olyan jelenet, amiről a többi szülőtársam beszámolt. Bármilyen helyzetben lehetett vele egyezkedni és tényleg értett a szép szóból. Így különösen vicces volt, amikor a napokban megkérdezte: Olvass még a témában
Miért próbálom rögtön elviccelni, ha valaki megdicsér? Te is csinálod ezt?
3 csillagjegy, akiknek különösen erős a hatodik érzékük
„Azt reméltem, hogy ez a szerelem megváltoztatja majd az életem” – romantikusnak tűnő, de valójában toxikus elvárások a párkapcsolatban
4 jel, ami arra utal, hogy hamarosan fontos üzenetet kapsz az élettől
Anya, mi az a kompromisszum?
Persze, már akkoriban is finoman fogalmaztam, mert a tapasztalat azt mondatta velem, hogy ha valami túl könnyű a jelenben, akkor máskor, másban lesz nehéz. Ez be is következett: még csak kiskamaszkorban járunk, de én úgy érzem, alig maradtak eszközeim. Azzal szembesültem, hogy a jól bevált módszereim nem működnek és szó szerint nincs előttem hasznosítható minta, annyira más ez a mostani generáció. Ők már nem hajlandóak automatikusan engedelmeskedni, csak azért, mert mi vagyunk az idősebbek, vagy mert „ez a világ rendje”.
A lányom kérdez, határozottan (és „sajnos” túl logikusan) érvel, kérés nélkül is folyton visszajelez, és közben olyan természetességgel áll ki magáért, amitől egyszerre feszülök meg az utolsó idegszálamig és dőlök hátra elégedetten. Mert bár mostanában sokkal többször bosszant, mint ahogy arra szükségem lenne, mélyen belül pontosan tudom: őt senki sem fogja „csak úgy” félretolni az életben. És ez valahol megnyugtatóbb minden pillanatnyi kényelmetlenségnél.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »A cikk folytatódik, lapozz!A következő oldalakon›A „nehéz” gyerekek új olvasata›Amikor az érvek erősebbek a tekintélynélTovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
