Rendszeresen vizsgálják különféle kutatásokkal az emberek személyiségét, életvitelét és persze egészségi állapotát. A sorból érthető módon nem maradhat ki a házasság sem, illetve az, mi tart össze egy kapcsolatot. Egy friss felmérés most nem csak arra világított rá, évek múltán mi vezethet szakításhoz, hanem arra is, miért maradunk együtt a házastársunkkal akkor, amikor már rég megromlott a kapcsolatunk.
4/5 Családi kötelezettségek
Míg a párkapcsolatok elején az emberek olyan összekötő kapcsokról beszéltek, mint amilyenek a mély érzelmek, az intimitás, a jó szex és úgy önmagában a szerelem, addig kb. 3-4 év elteltével egészen más szempontokat részesítettek előnyben.
Mérvadó érv volt a családi kötelezettség, ami azt jelenti, hogy rengeteg pár csak azért marad együtt, mert időközben családot alapítottak, és gyermekeiket – érthető módon – mindennél jobban szeretik. Családi kötelezettségnek számít a közös hitel, a félig-meddig felépített élet.
Ez is teljesen logikus, hiszen amikor az ember rengeteg időt, energiát és pénzt tesz a kapcsolatába, akkor igen erős kapoccsá lép elő a közös jövőkép. Ebből adódik, hogy a második leggyakoribb maradási ok a bizonytalan jövőtől való félelem.
Mindenki tart attól, hogy rossz anyagi körülmények közé kerül, és alaposan le kell adnia az igényeiből, ha felad egy olyan kapcsolatot, amiről azt hitte, örökké fog tartani.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!