Mérgező anyák jó kislányai – a jelek, hogy te is közéjük tartozol

Címlap / Életmód / Lélek / Mérgező anyák jó kislányai – a...

Mérgező anyák jó kislányai – a jelek, hogy te is közéjük tartozol

A mérgező szülők szerepe

A helyzeten csak ront, ha egy mérgező szülő áll a háttérben, aki arra nevel, hogy elfojtással éljünk és ne mindig a szituációnak megfelelő érzelmeinket mutassuk ki. Gyerekként tétje van annak, hogyan viselkedünk, legalábbis azt hihetjük. A mérgező anya ugyanis nem feltétel nélkül adja a szeretetét, csak akkor kapjuk meg az elismerését, törődését, ha a kedve szerint viselkedünk.

A csillagjegyed elárulja, milyen munkában teljesedsz ki igazán

A jókislány pedig belemegy a játszmába és a veszteség elkerülése végett olyan érzelemmel fog reagálni, amiért megdicséri az anyja, hiszen vágyik az elismerésére.

Akkor is, ha szíve szerint másként tenne. Felnőttként is megtartja ezt a szokását és könnyen válik akaratgyenge, védekezni képtelen emberré. Elviseli a bántásokat, szomorkodik miatta, de nem áll ki magáért, nem mer haragot mutatni. Saját szükségleteit hajlamos elfelejteni, míg másoknak azonnal segít, mindenki mást fontosabbnak tart magánál. Ha egy kérésre mégis nemet mond, rosszul érzi magát. A túlontúl jókislány tehát gyakran szenved a háttérben álló mérgező anyától.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.