De honnan láthatjuk a jeleket, hogy tényleg erről van szó?
Lehet szinte észrevétlen ez az attitűd, mégis rombol. A mérgező anyának lehetetlen megfelelni, hiszen mindent jobban tud és képtelen elismerni a másikat, semmi sem elég jó neki. Szeret tanácsokat osztogatni és elmondani a véleményét mindenről, még ha nem is kéri az ember. Tévedhetetlennek gondolja magát és nem is képes elismerni, ha nincs igaza, bocsánatot soha nem kér.
Mivel mindent jobban tud, a határait sem érzékeli, beleszól a lánya ügyeibe. Elmondja, mit hogyan kellene csinálnia vagy ő maga mit tenne. Az ilyen szülőnek bár lehetetlen megfelelni, a jókislány mégis igyekszik és kötelességének érzi, hogy boldoggá tegye anyját, kivívja az elismerését. Még később, felnőttként is ezért teper, maga sem tudja miért. És ne gondoljuk, hogy az ilyen embernek feltétlen van is bizonyítani valója és kudarcos életét próbálja jó színben feltüntetni.
Gyakran sikeres, tehetséges nők küzdenek az anyjuk elismeréséért, mintha valamiféle mérce, etalon lenne a véleménye.
Sajnos nem tudják vagy nem akarják elfogadni, hogy nem fogják kivívni ezt az elismerést. Pedig érdemesebb lenne a kényszeres jókislány szerep helyett felvállalni a valódi érzelmeket és olyan embereket találni, akik ezekkel együtt elfogadják őket. Mellettük nem kellene folyton a szorongató érzéssel küzdeni: vajon elég jó vagyok-e? Olvass még a témában
