Ha a dominanciáról van szó, az emberek többsége negatív dologra gondol. Pedig dominanciára igenis szükség van – ha tetszik, ha nem. Egészséges dominanciára.
Hímsoviniszta dominancia
Olvastam egy írást, miszerint a női dominancia azért nem hálás szerep, mert, idézem: „…a dominancia nem áll jól a nőnek”.
Ugyanebben az írásban olvastam azt is, hogy a férfi a család feje. Ezzel egyet is értek, ám a mondatnak van egy kiegészítő passzusa is: a nő a család érzelmi életének feje.
Tehát a dominancia – mint minden más – akkor hatékony és előremutató, ha megvan az egyensúly, nem csap át hatalmaskodásba, birtoklásba.
Dominancia a családban
Vannak apajogú és vannak anyajogú (patriarchális vagy matriarchális) társadalmak, ami azt jelenti lényegében, hogy a legkisebb egység, a család, férfi vagy női irányítás alatt áll.
Ismerjük az olasz módit is, miszerint az olasz családokban a nő az, akit családfőként tisztelnek. Ám ettől a férfi- és apaszerep nem csorbul. Sőt!
A háború után sok közösségben férfi híján a nők voltak azok, akik a család élére álltak.
A nőnek megterhelő ez a fajta felelősség, mégis képes ellátni a családfő szerepét.
Tehát a családi viszonyokban képlékeny a dominancia szerepe – úgy alakul, ahogy a túlélés diktálja.
A szülő dominanciája
A gyerek számára kell a biztos pont, a határozottság, a következetesség.
Sokáig az apa volt az, aki kordában tartotta a gyerekeket, ám a nőnek is megvoltak – vannak – szerepkörei, melyek legalább annyira „dominánsak”.
Ugyanis a gyerekeket a nő nevelte, neveli, ezáltal szorosabb kötődés alakul ki az anya és a gyerek között.
Ez annyit tesz, hogy bizalmasabb viszony alakul ki – többnyire – köztük, így fontosabb dolgokban előbb-utóbb jobban fog hallgatni a gyerek az anyjára, mint az apjára.
Ez is egyfajta dominancia, bár nem annyira látványos. Tehát elmondható, hogy a dominancia nem feltétlenül függ össze a testi erővel.
Dominancia az iskolában
Az osztálytalálkozókon lehet igazán jól megfigyelni azt, hogy ki volt egykor domináns az osztályban.
Az iskolából kikerülve sokan nagy változásokon mennek keresztül, sokkal talpraesettebbek lesznek, sok mindent elérnek.
Ám amikor egy osztály tagjai újra találkoznak, az első fél óra után mindenki a régi énje szerint kezd el viselkedni, besorolódik a régi helyére.
A dominancia tehát az életkor előrehaladtával is változik, ugyanakkor adott közösségre jellemző marad a hierarchia – tehát a dominancia erőviszonya életünk minden területén más és más.
Munkahelyi dominancia
A felnőtt életben a dominancia mértéke már nem jár kéz a kézben az életkorral.
Inkább attól függ, hogy ki mennyit bizonyított, mit és mennyit tett le az asztalra, mennyire befolyásos. A dominancia felnőtt korban nem előjog.
Nem is annyira igazságos, hiszen „idegen” emberek közötti hierarchikus rendszerben alakul úgy, ahogy alakul. Fontos szempont, hogy az érzelmek másodlagosak.
Sok múlik a személyiségen, hiszen egy látszatra bizonytalan ember, legyen akármilyen szorgalmas, magasan képzett, nagy valószínűséggel nem kap domináns szerepet.
Jó dominánsnak lenni?
Igen is, meg nem is. Aki domináns személyiség adott közösségben, annak adnak a szavára, tisztelik őt. Ebből a szempontból előnyös, hiszen könnyebben elérhet dolgokat, ha akarja.
Talán kevesebbet kell alkalmazkodnia, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem kell mindenhez alkalmazkodnia, mert inkább hozzá alkalmazkodnak.
Ám a dominancia nagy felelősséggel is jár, hiszen ez egyben befolyást is jelent, ami emberek életét változtatja, változtathatja meg. Tehát elmondható az, hogy a dominancia, ha nem párosul önfegyelemmel, tisztánlátással, bátorsággal, semmit sem ér, hiszen az csak hatalmaskodás.
A dominancia nem egyenlő az erővel, ravaszsággal, a makacssággal. Domináns lehet az is, aki halk szavú, ám megingathatatlan, stabil, mint gondolataiban, mint tetteiben.
Az egészséges dominanciához szükséges az önismeret, emberismeret, tapasztalat, és sorolhatnám még sokáig. Egy biztos: nem abszolút rossz dolog. A rossz dolog az, ha visszaélnek a domináns szereppel.
