Manapság talán természetesnek vesszük, hogy az okostelefon, a tévé és a videojáték világa szerves része az életünknek – de vajon mennyi az a mennyiség, amin túl már árthat? Egy friss tanulmányban norvég serdülőket vizsgáltak, és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy nem feltétlenül az a legkárosabb, ha valaki sok időt tölt képernyő előtt – meglepő módon az is okozhat bajt, ha valakinek túl kevés idő jut a világhálón.
A kutatás továbbá azt is feltárta, hogy a genetikai hajlam befolyásolhatja mind a mentális egészséget, mind a képernyőhasználati szokásokat – így nem pusztán az okos eszközök okolhatók mindenért, amiért manapság szívesen okoljuk őket.
Lehet, hogy többet tévéznek a mentális problémákkal élők, de nem biztos, hogy van ok-okozati összefüggés
A kutatásban 14–16 éves fiatalok adatait elemezték, több mint 23 ezer résztvevőt bevonva. A vizsgálat célja az volt, hogy felmérjék a képernyőidőnek – legyen az közösségi média, tévézés vagy játék – és különféle mentális egészségi problémák között fennálló kapcsolatot. Olvass még a témában
Az eredmények azt mutatják, hogy valóban van kapcsolat: azok, akik napi három–négy óránál többet töltöttek képernyő előtt, nagyobb eséllyel szerepeltek a mentális betegség diagnosztizált esetei között. Ugyanakkor az is meglepő, hogy a legkevesebb képernyőidő sem feltétlenül jelent védelmet – ugyanis azok, akik a legalacsonyabb időt töltötték közösségi médiával, szintén hajlamosabbak voltak különféle pszichiátriai diagnózisokra, mint azok, akik közepes mennyiséget használták.
A tanulmány a klasszikus kérdésre kereste a választ: vajon a sok képernyőidő mindig rossz? Az adatokból az derült ki, hogy a kapcsolat nem ilyen egyszerű. A kutatók azt is beépítették a vizsgálatba, hogy az egyének genetikai adottságai mennyiben magyarázzák a mentális zavarok kialakulását és a képernyőhasználati szokásokat.
Kiderült, hogy bizonyos genetikai rizikófaktorok – például a depresszióhoz, ADHD-hoz, autizmus spektrumzavarhoz vagy anorexiához köthető gének – összefüggésben álltak a nagyobb képernyőidővel is. Vagyis nem csupán az eszközhasználat vezethet mentális problémákhoz, hanem az is elképzelhető, hogy már eleve adott egy genetikai hajlam, amely egyszerre hajlamosít arra, hogy valaki sok időt töltsön eszközök előtt, és hogy bizonyos mentális betegségek kialakuljanak.
Érdekes módon a közösségi média esetében nem lineáris a viszony: a legtöbb és a legkevesebb időt közösségi médián töltők egyaránt nagyobb eséllyel kerültek be a diagnosztizált mentális problémákkal rendelkező csoportba, míg a közepes használók kevésbé. Ez arra utal, hogy sem az „extrém nagy”, sem az „extrém kicsi” használat nem optimális – talán a kiegyensúlyozott közepes szint szolgálna inkább védő mechanizmusként.
