A magyarázat, amiért a nehéz időszakok tényleg erősebbé tesznek

A magyarázat, amiért a nehéz időszakok tényleg erősebbé tesznek

Címlap / Életmód / Lélek / A magyarázat, amiért a nehéz időszakok tényleg erősebbé tesznek

Annak, aki éppen igazán nehéz időszakon megy keresztül, hiába mondod, hogy ettől csak erősebb lesz, valószínűleg nem fogja vigasztalni. Ha nyakig ülünk a bajban, és nem látjuk a kiutat, általában azt sem fogjuk fel, hogy amin most átmegyünk, az később csak a hasznunkra válik – legalább is a pszichológia szerint biztosan. De mi ennek az oka, és hogyan tudunk tanulni, fejlődni a rossz élményeinkből?

Nincs épeszű ember, aki azt mondaná: igen, köszönöm, örömmel megtapasztalom a negatív érzéseket is, hiszen ezek tesznek emberré, és ezek miatt tudom értékelni a jó dolgokat az életemben. Pedig valójában ez a titka annak, hogy valaki kiegyensúlyozott életet éljen: a jó és a rossz, a fájdalom és az öröm, mert egyik nélkül sincs másik.

Hogy az „ami nem öl meg, az megerősít” után egy másik szép közhellyel éljek: ha nincs eső, nincs szivárvány sem. A közhelyek egyébként nem véletlenül lettek azok, olyan általános igazságokat fogalmaznak meg, amelyek örök érvényűek, és mindenki elfogadja őket, ezért is unta meg már mindenki az ismételgetésüket. Ez a közhely is teljesen igaz: ha nem tapasztalod meg a rosszat, nem tudod, milyen az, amikor igazán jó dolgod van. Szükségünk van erre a kontrasztra, hogy navigálni tudjunk az életben.

Ha megtapasztalod a fájdalmat, akkor képes vagy hálát érezni a jó történésekért, és nem veszed őket magától értetődőnek.

És itt most nem a #blessed Instagram-bejegyzésekre gondolok, amelyeken egy egyébként is kőgazdag modell lány úszik abban az évben már a tizenhatodik kristálytiszta tengerben, sokkal inkább az apróságokra, amik felett elsiklanál, ha nem ért volna trauma.

A poszttraumás fejlődésekkel foglalkozó kutatások kimutatták, hogy még az élet-halál helyzetek is jelentősen megváltoztatják a személyiségedet és a világhoz való hozzáállásodat, méghozzá pozitív irányban.

Erősnek és szívósnak érzed magad, ha egy ilyenből kikászálódsz, és ez egy újonnan jött magabiztosságot is ad az életedbe.

Ráadásul rátalálhatsz a spirituális oldaladra is, ami sok helyzetben segíthet a következő nehézségeket is átvészelni.

Neurológusok korábban számtalanszor kimutatták, hogy az agyat lehet tréningezni, tanítani. A Psychology Today cikke például katonai példákat hoz fel, hogy megértsük, mennyi minden múlik azon, valaki lelkileg erős-e: az itt megemlített katonai vezető sokszor látott már erős, izmos, tökéletes formában lévő férfiakat megbukni a tréningeken, míg sokkal kisebb fizikai erővel rendelkezőket simán átmenni rajtuk. A különbség nem a fizikai erőben, hanem a mentális stabilitásban van. Ez is közhely, de szintén igaz: ha az agyad már feladná, a testedben még bőven van tartalék.

Hogyan tudod felépíteni az érzelmi és lelki kitartásodat?

A Psychology Today szakértői erősen ajánlják a rendszeres meditációt és légzőgyakorlatokat is, ezek ugyanis segíthetnek kontrollálni az érzelmeidet, és kordában tartani a pánikot. Míg az persze nem egészséges, hogy mindent magadban tarts, és ne éld át a fájdalmadat, vannak olyan helyzetek, amikor jól jön, ha tudod magad tartani: ebben segíthetnek a megfelelő légzőtechnikák. 

Vannak az érzelmi kitartásra és ellenállóképességre még különböző tippek és trükkök, de a leghatásosabb valójában a legegyszerűbb is: ha egy-két nehézséget átélsz az életedben, abból fogsz erőt meríteni, és később már nem esel annyira kétségbe, ha olyan helyzetbe kerülsz, amiből azt hiszed: nincs kiút.

Minél többször történik veled rossz, és minél többször éled túl, és emelkedsz felül, annál erősebb leszel lelkileg, hiszen tapasztalatból tudod, hogy képes vagy leküzdeni.

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!