Mici
Apa egész életében egy mogorva, zsémbes „vénember” volt, már akkor is, amikor még nem volt öreg. Mindig csak morgott, zsörtölődött, senkit és semmit nem szeretett igazán, de mi így szoktuk meg őt. Aztán egyszer találtam egy kiscicát és mivel épp üzleti útra mentem, anyám pedig a barátnőivel nyaralt, kénytelen voltam apámnál hagyni. Persze forrongott, hogy vigyem a fenébe a büdös dögöt, de könyörögtem, hogy három napig tartsa életben, utána hazajövök és elviszem. Nos, mire hazaértem, apa közölte, hogy nem viszem az állatot sehova, mert ő a legszebb, legokosabb és legkedvesebb kiscica. Apát sosem láttam még ilyennek, teljesen beleszeretett a macskába. Ennek négy éve és azóta is a legjobb barátok, együtt esznek, alszanak és kertészkednek.
